Mickey webnaplója

Két himnusz és értelmezése Károli Gáspártól ellesve, aki egykor Aesopus fabuláit elemezte.
1. Patinás reggeli himnusz
/Ragyogva fénylik már a nap, / Az Úrhoz szálljon énekünk,  / Hogy minden ártót űzzön el, / Járjon ma mindenütt velünk. // Nyelvünket fogja fékre ma, / Ne szóljon rút perek szava, / Szemünket védőn óvja meg, / A hívságot ne lássa meg. // Lakjék szívünkben tisztaság, /  Távozzék minden dőreség. / A testnek dölyfét törje meg, / Étel s italban hősi fék. //
Hogy majd a nap, ha távozott, / S az óra újra éjt hozott, / Lemondásunk szent éneke, / Legyen az Úr dicsérete. // Dicsérjük az örök Atyát, / Dicsérjük egyszülött Fiát, / S a Lelket, a vigasztalót, / Most és örök időkön át. / Ámen! //
És egy lehetségese mai értelmezése:
A nap mindig ragyog, ám eddig ahol mi lakunk, a föld forgása következtében napárnyékban volt. Most, hogy megvirradt, csakugyan megéljük a nap ragyogását, vagy éppenséggel nem látjuk, mert felhős az idő. Akár így, akár úgy, kialudtuk magunkat, s illő, hogy köszöntsük az új nap hajnalán azt, akinek mindent köszönhetünk: a nap új kihívásait, feladatait, öntudatra ébredt mivoltunk számára az újabb lehetőséget a szeretet életébe való bekapcsolódásra. Nagy kihívás ez.
Látnunk kell, hogy Isten gyermekeivé lettünk Krisztus jóvoltából. Csak észre kell vennünk és élnünk mindazzal a jóval, áldással, amellyel ébrenlétünk kereteit a mindig szerető Úr kijelölte. Tudnunk kell, hogy az Isten jóban, rosszban kitart mellettünk, bennünk. Mindenütt velünk van. Kérjük, hogy mi is tartsunk ki mellette: „Járjunk ma mindenütt Vele!”    
A nyelvünk megfékezése, szemünk, szívünk tisztaságának a megóvása, a közönséges dolgok elvetése, emberi rendetlen ragaszkodásaink, ostoba gőgünk elvetése, a mértékletes evés-ivás végrehajtói – bukés esetén elszenvedői – mi vagyunk. Okosan tesszük, ha kérjük a Sugárzó Szeretetet, a Szelíd Fényt, a Világ Világosságát, hogy segítsen kegyelmével benne maradnunk, élnünk, mozognunk, lubickolnunk.
Tudjuk, a nap nem távozik, ám naponta elfordul sugárzásától a föld, s minket megint sötétség vesz körül. Ez így természetes, ez így pihentető, így elviselhető az embernek. Így akarta az örök Bölcsesség.  Szemünk akaratlanul is lecsukódik, hogy kipihenjük a nappal ránk zuhogó milliónyi ingert. Öntudatunk alábbhagy, legfeljebb, ha pislákol, s rendezi a feldolgozatlan élményeket bennünk. „Töredezettségmentesíti” a felhalmozódott kószaságokat bennünk.
Legyen hát ébrenlétünk utolsó szava a köszöneté, a háláé, az imádásé, hiszen mindent neki köszönhetünk születésünktől kezdve szakadatlanul, megérkezve egykor az örök jelenbe, folyamatos hálaadással élve a vett jókért. Valahogy így van ez.   
2. Patinás esti himnusz
/Immár a nap leáldozott, / Teremtőnk kérünk tégedet, / Légy kegyes és maradj velünk, / Őrizzed, óvjad népedet. // A gonosz álmok fussanak, / És minden éji képzelet, / Az ellent kösse meg kezed, / Testünket hogy ne rontsa meg. // Add nekünk, édes jó Atyánk, / Egyszülött Krisztus, add nekünk, / Szentlélek Isten, vigaszunk, / Kegyelmes, őrző Istenünk! /
Ámen. //
És egy lehetséges mai értelmezése:
Immár az éj sötétjébe fordult a földgömbnek az a része, ahol lakunk, a nap átmenetileg láthatatlanná lett. Teremtőnk, tudjuk, hogy csak mi csukjuk be szemünket, Te sose (saját istenbizonyítékom, ezt ember nem képes elviselni), mi elhagyhatunk Téged, de Te sose, mert Aki a Szeretet vagy, nem lehetsz hűtlen önmagadhoz. Így hát hadd éljünk jóságoddal, hadd kapaszkodjunk éltető létedbe azzal a reménnyel, hogy reggel jóvoltodból újra esélyt kapunk (viszont)szeretetünk bizonyítására. Jó volna azt gondolni, hogy elkerül minden szamár álom, jó volna frissen, kipihenten ébredni. Kérjük, ehhez segítő kegyelmedet. Bárhogy legyen is, benned bízunk elejétől fogva, háromságos szent Isten. Akkor hát legyen így!
Összefoglaló a 2Kir 19-hez. Hiszkija király Izajáshoz fordul fenyegetettségében: Imádkozz a maradék népért. Az vigasztalja: Nincs mitől félned! Szancherib fenyegető levelet ír Hiszkijának, aki az Úr elé terjeszti annak tartalmát, egyszersmind segítséget kér tőle. Izajás megjövendöli: „Ebbe a városba nem vonul be, egyetlen nyilát s lövi bele... Visszatér az úton, amelyen jött, megvédem ezt a várost Dávid kedvéért.” A köv. éjjelen 185 000 embere halt meg az asszír királynak, feltehetően pestis pusztította el serege nagy részét. Ő hazavonul, ahol gyerekei kardot döfnek bele. Közöm. Krisztus mester ehhez a szituációhoz hasonlót hoz egyik példabeszédében a gazdagról, aki farmja bővítéséről gondolkodik. „Ostoba, még az éjjel számon kérik lelkedet!”, azaz véget ér az életed. Akkor is, ma is bármi előfordul, de mindig minden az Isten tudomásával történik, aki „felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.”