1957 telén lehetett. Amennyire vissza tudok rá emlékezni, keresztapánk szerzett valahonnan valaki által valahogyan méteres négybe vagy félbe hasított keményfa rönköket, merthogy tél volt, tüzelő meg az ablakban. A TÜKER-hez olykor érkezett egy kisebb mennyiség változó minőségű szén, de 1km-ről vödörrel gyalog hazacipelni a fűtenivalót nem tartozott a leányálmok közé. Hogy miért 57-ben, esetleg 58-ban történt? Egyszerű. Nekünk nem volt otthon kétkezes fafűrészünk. De rokonainknak igen, akik menekülésre fogták 56-ban. Tőlük származott a fűrész. Én a kocsisok rikkantásait utánoztam, amikor két emeletnyit küszködtünk a rönkök felcipelésével. Ezen aztán úgy mulattam, mulattunk, hogy megnehezítette a fák feltuszkolását. Mindegy. Végül is a konyhában kötöttek ki ezek a hasábok. Ketten nekiálltunk, hogy méretes kuglikat gyártsunk a dög nagy fákból. Elég fárasztó munka volt. Valamelyikünk tartotta, hogy a konyhaszékről le ne essen, ketten meg huzigáltuk felváltva a fűrészt. Illett is, hogy fát fűrészeljünk, hiszen a Fűrész utcában laktunk. Egész biztosan le kellett mennünk vele még a pincébe, hogy felaprítsuk a túl széles tuskókat.
Ez jut eszembe, amikor – fél évszázaddal később – a fűtés egy mozdulatból áll. Kinyitom, vagy elzárom a radiátorok Hertz-szelepét.
Egy másik emlék. A fürdőszoba. Vegyes tüzelésű henger állt benne. Nyáron gond nélkül adta magát, de télen nemegyszer szétfagyott a rendszer, olyan kemény telek jártak, s annyira hideg volt a fürdőszoba a ház északi oldalán. A jég szétnyomta a hengert, s egész rafinált módon tette ezt. A közepén haladó fűtéscsőt roppantotta össze. Mi meg kereshettünk keményforrasztással foglalkozó mestert, aki szétforrasztotta a hengert, kiszedte, rendbe rakta a csövet, s visszaforrasztotta. Volt gondunk a falból kijövő ólomcsővel is. Ha az kilyukadt, és megtette, szakemberhez kellett fordulnunk. Benzinlámpának nevezett forrasztó berendezés nélkül ott álltunk megfürödve.
Ilyen komoly munkát nem lehetett az utca Telepes utca felé eső traktusán lakó öregre bízni, akit azért hívott mindenki Undzsuli-mundzsulinak, mert hol ezt szavalta, hol azt a szellemességet, hogy Allavínó-ballavínó. Alighanem nem volt ki minden kereke. Mindenesetre madzaggal átkötött WC-tartállyal közlekedett, benne drót, talán harapófogó, nagyobb szögek. Amit ezekkel meg lehetett reparálni, azt megcsinálta. Egyszer nálunk is járt. Már nem tudom, hogy mekkora szerencsével.             
Összefoglaló az 1Krón 13-hoz. Saul halála után Dávid ráveszi a népet, hogy Júdából hozzák át Izraelbe a frigyládát. Történt, hogy egy helyen megbillent a ládát fuvarozó szekér, s egy Uza nevű fickó illetéktelenül hozzáért a ládához. Szinte nyomban meghalt. Dávid ettől a közjátéktól úgy megijedt, hogy egy helyi illetőhöz, Obed-Edomhoz rakatta le a szövetség szekrényét egy (negyedévnyi) időre. A krónikás feljegyzi, hogy az Úr megáldotta Obed-Edom házát és minden jószágát. Közöm. Tudjuk, hogy a frigyszekrényhez a törvény szerint csak az arra kijelöltek közelíthettek, mert mindenki más halálával fizetett érte. Itt is ez történt. Ugyanez a mozgatható szentély, mely Mózes kőtábláit tartalmazta, az őt befogadó Obed-Edomra áldást hoz. Az Úr keményen neveli kiválasztottjait. Aki olyat tesz, ami kedves az Úr szemében, azt megjutalmazza, aki pedig olyat, ami gonosz a szemében, az számolhat azzal, hogy összezúzódik engedetlensége miatt. Ez később is így volt. Jézust Júdás elárulta, aki kétségbeesésében felakasztotta magát. Olyat tett, ami az (életünk végével is rendelkező) Úr szemében gonosznak számít. Péter megtagadta őt, de azonnal megbánta tettét. Őt az egyház fejévé emelte. Utóbb azt jósolja neki, hogy úgymond (eddig magad övezted fel magadat, de) ezután mások öveznek fel téged és oda mész, ahova nem akarsz. Péter riposztozna: S mi lesz ővele (Jánossal). Jézus válasza: Mi dolgod vele? Te csak kövess engem! A kérdés felmerülhet bármelyikünkben: Hol az én helyem, mi a szerepem, mivel számolhatok?