Deskénél olvasom: „A rádióban (Bartók) a mai Stravinsky-maratoni hangversenyre próbálok odafigyelni.” S csakugyan egyik koncert követi a másikat. Nekem azonban van egy nagy szomorúságom. Van nekünk egy Rácz Aladárunk, aki Genfben ismerkedett meg Stravinskyvel. Ha azt mondom, hogy volt akkora tehetség Aladár is, mint Igor, akkor végtelenül elszomorít, hogy Stravinskyhoz képest, akinek hatalmas anyaga van a google-keresőn, Rácz Aladárnak se fantáziadús mesés szövegeit, sem varázslatos zenéjét nem találom a youtube-on.
Egyet se!
Tudni kell, hogy a jászberényi (birinyi) ember „csigányosan besélt, s ezs nagyon jól állt neki. Hozzsá tartozsott”. Mivel nekem megvolt lemezen az ő élőbeszéde, a róla szóló Kroó Gy.-könyvből ideidézem, amit lemezre mondott beszédéből megtaláltam. Igyekszem azzal az ízes akcentussal leírni, ahogyan tőle hallottam: „Ezserkilencssázstizsennégyben Genfbe mentem, ott maradtam a háború végéig. Sok híres muzsikussal ismerkedtem itt meg, többek közsött Stravinskyval. 1915-ben egy bárban játsottam. Egy ízsben megjelent itt Ernest Ansermé (Ansermet), a híres karmester, másodmagával. Leültek egy sarokba. Kisvártatva magáhozs intett Ansermé és kérdezste: Játshatnék-e egy sólót csimbalomra? Mondom: Ezs sinte lehetetlen, olyan nagy a lárma. Ansermet azs igazsgató által csendet teremtett. Én meg elkezsdtem játsani egy serb kólót. A csimbalom előtt ugrált egy fiatalember, Ansermet társa. Monoklit viselt, piros nyakkendőt, zsöld mellényt, és igen sűk ruhában fesengett. Stravinsky volt. Azzsal birkózsott, hogy sűk kabátjából kihúzzsa a madsettát, és jegyzsetet írjon rá. Én, mint afféle öntelt legény, tetőtől talpig lekicsinylőleg végigmértem, és azst gondoltam magamban: »Amit én játsom, ast ugyan nem fogod leírni!« Csakugyan: rövidesen abbahagyta a jegyzsetelést.” A történet folytatódik.
Ami itt a lényeg. Egy cimbalmos-zseni, aki számtalan újítást hajtott végre mind a hangszerén, mind az ütőkön, ütéstechnikán, s aki a Zeneakadémia tanára volt, akit a legrangosabb hangversenytermek próbáltak egy-egy koncertre leszerződtetni, aki a klasszikusokat átírta cimbalomra, aki maga is termékeny zeneszerző volt... hogy a csodába lehet, hogy az interneten úgyszólván meg sem említtetik, legalábbis muzsikálása. Lemezfelvételei teljesen hiányoznak a youtube-ról.
Mivel én nem értek a technikához, nem vállalhatom eme a nagy művész hanglemezeinek bemutatását, felpakolását az internetre.
El nem képzelem, hogy szerzői jogvédelem akadályozza meg, hogy zenéi felkerüljenek a hálóra. Persze nem ismerem az idevonatkozó procedúrát.  
De azt sehogy se tudom elfogadni, hogy feledésbe merüljön a zene iránt érdeklődők érdeklődése ellenére ez a nemzetközi hírű mester.
SEGÍTSETEK! Help! Hilfe!
Összefoglaló az 1Krón 25-höz. A fejezet sorolja Dávid papi szolgálatát segítő énekeseket. Soukat név szerint, de mivel ők is tömegesen voltak, legtöbbjüket névtelenül. Sokan énekeltek, de akadtak, akik „citerával és zengő muzsikával”, hárfával, harsonával és cimbalommal kísérték az énekelt imákat. Gondolom zsoltárokat, vagy zsoltárokat is. Közöm. Gondolom, azok a zenészek jól éltek, szolgálatukat megfizették. Ma Magyarországon ez kevéssé áll. A karnagyok még csak-csak, a kántorok is kapnak fizetést, de az egyházi énekkarok tagjai nem. Talán a zenekari tagok se. Munkájuk önkéntes. Mivel magam is megjártam néhány kórust, egyszer egy karnagyot megkérdeztem, hogy bírja idegileg a kóruslétszám esetlegességét, kiszámíthatatlanságát. Mosolyogva felelte: Negyedórával misekezdet előtt körbenézek, kik jöttek el, hányan jöttek énekelni. Ehhez szabom a választott liturgikus művek nehézségi fokát. A hozott anyagból kell dolgoznom – mondta. Én meg hozzáteszem: a kórusoknak folyamatosan változik a taglétszáma, ingadozik a minősége.