Mickey webnaplója

A HVG hosszú cikket közöl E. P.-től, amelynek a címe: A vereség. Nem taglalom. Akit érdekel, elolvassa. Az író összeszedi azokat a ténymorzsákat, amelyek szerinte pocsék állapotba hozták országunkat. Elolvastam a cikket, már csak azért is, mert ha ő meghallgatta azt a passiót, amelyben én voltam a poroszló, Péter és Pilátus (már csak az alliteráció kedvéért is), akkor én is időt szakítok az ő írására. Próbálok kiragadni belőle valamit, ami az egész hangvételét megadja. Talán két mondatát idecitálom: „A polgárokat egy kezemen meg tudnám számolni. Általános formátlanság hona hazánk.” Hát tudja a fene.
Mindez attól függ, kiket nevez polgárnak. Maradjunk annyiban, hogy elég szigorú kitételrendszere lehet. Aztán a második mondat. Visszakérdeznék? Tud-e olyan országot mondani, amelyik közelítően tökéletes formájú. Egyáltalán mi a tökéletes, és ki az, aki ezt abszolút biztonsággal fel tudja mérni.
Egy szó mint száz, nem lettem happy a cikk olvastán még akkor sem, ha a végén egy rendes csattanót helyez el.
Egy kommentben kb. így reflektáltam írására: Elolvasva azt éreztem közben, hogy ha tényleg ennyire rossz itt minden, akkor nem marad más hátra, mint alkalmas fát keresni, hogy felkössük magunkat!
A jó nevű író tehetséggel pocskondiázza a politikát, a politikusokat. Van igazsága, de miféle pesszimizmus diktálja, hogy itt semmi és senki nem jó. Visszakérdezek: Van olyan ország, ahol minden és mindenki jó, vagy volt valaha? Egyáltalán elképzelhető? Elképzelhető, hogy egy országban öt polgár sincs? Volt valaha problémamentes emberi közösség?
A pszichológiakönyvek szerint a pesszimistáknak általában igazuk van, de pesszimistaként élni borzasztó.  
Persze a rosszat rossznak kell nevezni, de mit ér anélkül, hogy néhány vigasztaló, jó valóságelemet mellé tennénk? A kérdés: élhető-e az élet az adott országban? A második ebből következik: Mit kell tennünk (nem annyira másnak, mint saját magunknak), hogy a prosperitást előmozdítsuk. Mert nincs közömbös cselekedet. Vagy eldobom a szemetet, vagy felveszem. Ép elmével a két cselekvésfajta váltakozása kizárható.
Javasolom, szedjük fel együtt.
Összefoglaló a Tób 6-hoz. Tóbiás kísérője Rafael, a továbbiakban Azarja testvér, elindulnak, s a Tigris partján kötnek ki. Szemük előtt a partra veti magát egy nagy hal. Azarja kéri Tóbiást, hogy metssze ki a szívét máját és epéjét, mert az szárítva-elfüstölve jó a démonok ellen. A hal epéje meg kenőcsként jó bizonyos szembetegségekre. A hal húsát megsütötték vacsorára, a többit sózva magukkal vitték. Rafael felvilágosítja Tóbiást, hogy Ráguelnek van egy szép lánya, Sára, akit egyedül Tóbiás jogosult nőül venni. Tóbiás fél, a hét meghiúsult nász miatt. Azarja kiokosítja: ha belépsz a nászszobába, égesd el a halszívet, májat, epét, és a démon tüstént menekülőre fogja. Ti meg imádkozzatok. Az Úr gyermekekkel áldja meg házasságotokat. (A románc folytatása következik.) Közöm. Az ördögök léte mindig is titokzatos volt. A teológusok mondják: Lehet, hogy létezésük bizonytalan, de „cselvetéseik” nem, hiszen írja a Biblia. Lám, a jó angyal segít Tóbiásnak elűzni a bukott angyalt. Ami pedig a szembetegséget és a halepét illeti, ha pontosabbat tudnánk a betegségről és az epe hatásmechanizmusáról, jó kis világszabadalom születhetne belőle. Tóbiás könyve az egyik kedvenc könyvem. Olyan emberi, és olyan isteni. Olyan képszerűen találkozik benne a kettő.