Elképesztő óriásplakátot mutat a FB. Kék mezőben szöveg: MINDENKIT GYŰLÖLÜNK. Hozzászóltam: Kinek a nevében? Merthogy a plakát alján a nemzeti együttműködés felirat olvasható. Valamit tisztázni kell: A politika olyan, amilyen.
Lehet szidni, lehet dicsérni. (Látott már valaki tökéletes rendszert?) Más kérdés, hogy a jó és rossz intézkedések aránya mit mutat.
Lehet szidni és kritizálni a nemzet minden tagját, polgárát: nevezd, aminek akarod. De a mindenki gyűlölése nem magyar sajátosság. A Krisztus-hívők álláspontja világos és egységes: Az embert szeretni kell, az ellenséget is szeretni kell, amennyire tőlünk telik (mert ha tudják, ha nem, ellenségeink is valamiképpen az Isten ikonjai). Aki kereszténynek vallja magát, az hallgat a Mesterre. Ő pedig azt tanítja, hogy csak a bűnt gyűlöljük utálatossága miatt. Csak a bűnt. És nem a bűnöst. (Krisztus a kereszten így kiáltott fel: Ne ródd fel nekik, Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekednek!) Ezért írtam a fb fotója alá: Kinek a nevében? Az enyémben biztosan nem, de a többiek nevében is kikérem magamnak ezt az arcátlanságot.
Más.
Írtam, hogy Čapeket olvasom. Írtam, hogy stílusa Gelléri Andor Endre stílusára hasonlít. Igen, egyik választott témája megírásában, a bányászmunkások életéből vett drámai jelenet leírásában tényleg rá emlékeztet. Az újabban olvasottak alapján módosul véleményem. Egyre több karinthys ízt fedezek fel elbeszéléseiben.
Mégis úgy vélem, hogy Čapek stílusa leginkább Čapekéra emlékeztet. Merthogy megvan írásainak az egyéni hangvétele.     
Összefoglaló a 2Mak 6-hoz. A zsidók nyakára ültet a király egy athéni öreget azzal, hogy kényszerítse a népet görög módi szerinti életre. Meggyalázza a templomot, Zeusznak szenteli. A szentélyben duhajkodnak, kicsaponganak, tiltják a szombat megtartását, kényszerítik a népet bacchanáliákon való részvételre. Sokasodnak a kivégzések. Két nőnek a mellére akasztják saját csecsemőjét, amiért körülmetéltették őket, s lelökik a szakadékba. A barlangokban összegyülekezett, szombatot megülőket elégetik. Kemény lecke ez, Isten tud róla. Eleazár, idős írástudó nem hajlandó sem megenni a tisztátalan húst, se mímelni, mintha megenné. Önként lép a kínpadra, azt üzeni: Nem illik meglett korához a képmutatás. Ezek után halálra verik. Közöm. Több mint két évezrede is voltak jelértékű cselekedetek. Akkor is, és azóta is dilemmaként mered elénk a kérdés: Mindenáron kitartani, vagy valahogyan túlélni. 1789-ben is kurtizánokat ültetnek a párizsi templomok oltárára. A II. VH utáni vallásüldözés során pedig Mindszenty körlevelet olvastatott fel a plébániákon, melyben többek között kb. ezt írta: Aláírásokat fognak követelni a munkahelyeken, és engem ítélnek el az aláírók. Felmentek mindenkit, aki aláírja elítélésemet, mert kényszer alatt cselekszik.
A kínzásokban van valami démoni. Ördögi trükköket találnak ki az emberek embertársaik (felebarátaik, atyafiaik, embertestvéreik, fajtestvéreik) megfélemlítésére. És sajnos ez ügyben nincsenek jobb és rosszabb korok. Csak a jel értékű és túlélő magatartás létezik párhuzamosan.
Meg a röhögő tömeg. Mi Atyánk! Bocsáss meg nekünk, mert ma se tudjuk, hogy mit cselekszünk!