Mickey webnaplója

Nemde úgy vagyunk-e az álomleírásokkal is, mint az újsághírekkel? Egy pozitív esemény – a tapasztalatok szerint – szinte senkit se érdekel, de egy katasztrófára ugrunk, hogy szörnyülködhessünk, vagy hogy önös módon konstatáljuk: szerencsére nem velünk történt?  Hasonlóképpen egy édes álom, egy jó álom kit érdekel? Nem is emlékszem rá, hogy valaha is leírtam volna jó álmomat, de a lidérceseket ... olykor igen. Persze nem mindet.
Ma kifejezetten rossz álomra ébredtem. Hogy miért? Mert nem szeretek bukni. Nevezetesen egy vasúti pálya kanyarjában vártam a vonatot, hogy lefotózzam, amint elrobog mellettem. A téma mindig izgat: A munkálkodó nagy testű gép az erő megtestesítője. Régebben az oldalt és felül kifújt füst sistergése a sárkányok erejét sugározta. A csapszegekkel, acélrudakkal egymáshoz kötött lendkerekek, mint megannyi gályapadhoz kötött rabszolga. Utóbb pedig a Borg-Leonardok, majd a Siemensek tigrismorgása, mind megannyi szeretem témát jelentettek. Tehát állok a sín mellett, kezemben a gép. A mozdony piros jelzést kaphatott, mert fékez, majd megáll. A kalauz leszáll a szerelvényről, odajön hozzám, s elmagyarázza, hogy tilosországban tilos a vasúti pálya fotózása, mert stratégiai fontosságú a hely. Kicsit vitatkozunk. Valamiért csomagom van, valamiért a csomagon hagyom a masinámat. Mire térülök-fordulok, ellopják pakkostul. Még utolérem a kalauzt. Mondom neki, hogy miféle disznóság áldozata lettem. – Most kihez fordulhatok segítségért? – kérdem. Ő nemes egyszerűséggel értésemre adja, hogy a fényképezőgépemre egyszer s mindenkorra keresztet vethetek, semmi valószínűsége nincs annak, hogy az életben megtaláljam.
Itt betelt a pohár.
Felébredtem (5.08’-et mutat az óra). S agyam első gondolata mi sem természetesebb, a fényképezőgépemnél állapodott meg, amely minden valószínűség szerint mégsem cserélt gazdát, hanem ott pihen szokott helyén, a nyomtató mélyedésében. Ettől olyannyira magamhoz tértem, hogy sebtében készítettem három fotót a kánikulát ígérő nap korareggelének fényeiről.
Szép napot mindenkinek!
Szabad strandon, másutt ne hagyjátok őrizetlenül kamerátokat, mert az ördög nem alszik, és könnyen meglovasíthatják. Nincs az a törölköző, mely hatékony védelmet nyújt lopás ellen.           
Összefoglaló a 2Mak 15-höz. Nikanor, a „címeres gazember” (sic!) szombaton akarja megtámadni Júdás seregét, azt hangoztatva, hogy az égben tán az Isten, a földön mindenesetre ő az úr. Vele ellentétben Júdás beszámol katonáinak álmáról, mely győzelmet ígér. A zsidók imádkozva, Nikanor emberei harci dalokat énekelve indulnak a csatába. Júdás említi: Uram, Hiszkiját angyalok támogatták, s 185 000 ellenségét vágták le. Segíts most rajtunk! A csata megindult, s a zsidók 35 000 embert kaszaboltak le. Nikanor is odaveszett. Káromló nyelvét kivágták, legyőzhetetlen jobbját levágták, fejét pedig Jeruzsálemben kitűzték közszemlére. Idemásolom a tekercs záró mondatait: „...bevégzem munkámat. Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmből telt. Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a művészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.” Közöm. Az a hír járja, hogy olykor a huszárok is imával ajkukon indultak csatába, s nemritkán eredményesen küzdöttek. Hírlik továbbá, hogy Bécs lakói hatalmas imaláncot alkotva kérték a Szűzanyát, hogy tisztítsa meg őket az orosz csapatoktól, és azok elhagyták Ausztriát. Az égiekhez fordulás megpróbáltatások idején (és máskor is) bölcsességre vall.
A tekercs utolsó mondatai hangvételüknél fogva egyfajta ars poeticának tekinthetők. Először fordul elő ez a személyes hangvételű zárás. Kicsit mulatságos, hogy a kegyetlenségek elbeszélését szépnek nevezi. Az biztos, hogy nem az undokságokra van kihegyezve. Ami pedig a bor és víz együttfogyasztását illeti, először találkozunk a fröccs leírásával talán a világirodalom egészét tekintve is. (Akkoriban a szódát még nem ismerték.)