Mickey webnaplója

Ötvenes évek második fele. Biztos, mert apánk 60-ban hunyt el. Következőleg korábbi epizód, amire visszaemlékezem. Zuglóban a házunk alagsorában lakott egy család: három generáció egy szobában. Papa, mama, gyerek, nagyanya. A töpörödött öregasszony írástudatlan volt és nagyon idős. A délutáni verőfényben a lépcső kőszegélyén üldögélve melengette magát. Ült és várta, hogy történjen valami körülötte. Hol egy macska sétált át a kerten, hol a galambok röptét nézte, hol a házba érkezőket fogadta. Mindenkihez szólt valamit. Apánkat is megszólította tótos akcentussal:
– „Házáfelé, házáfelé?”
Majd apánk kezét fogó húgunkra mutatva még megjegyezte gyorsan:
– „Jo gyerek, jo gyerek, szépen köszönnéninek.”
Ez a „házáfelé” elég rendesen bennem maradt. Amiatt érdekes, hogy a tájakat rendesen hazafelé jöttünkben fotózom le. Vendégségbe menet szinte soha. Pedig csak akkor tudok fényképezni, ha más vezet. Az odafelé vezető út rendesen beszélgetéssel telik, hiszen az együtt utazók ritkán találkozunk. Útközben információkat cserélünk: kinek mi változás van a családjában. Vissza pedig már mindent megtárgyaltunk, egy cél lebeg csak előttünk. Az édes otthon (the sweet home), a megérkezés. A csend okozta vákuumot kitöltendő fotózgatok. Jobban telik az idő, ha lehetőség szerint egy-egy jellegzetes tájat megörökítek. A képek jó része egészen használhatatlan, mert bemozdul, mert egy közeli bokorcsoport fedi a témát, mert piszokfolt kerül a képre. Mindenesetre akadnak köztük arra alkalmasak, hogy felidézzék az elsuhanó tájak hangulatát. Ma ezekből teszek fel a fb-ra néhányat.  
Ízelítő a Jób 18-hoz. Bildád tromfol:  „Mikor teszel végre pontot beszédedre? Azt gondolod tán, hogy ... néptelenedjék el miattad az ország? ... Bizony hogy kialszik a bűnösnek fénye, tüzének lángja nem világít többé ... csapda lesz számára a saját terve... A hurok megfogja a sarkát... Félelmek támadnak rá körös-körül... a bőrét betegség rágja és emészti, és korai halál nyeli el tagjait. ... sátrában Lilit [női démon] telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott... Sötétbe taszítják a világosságról Ilyen sorsra a gonosz, aki nem féli az Istent.” Közöm. Bildád visszavág. Aki bűnös, ne gondolja, hogy szenvedései miatt az egész világ a feje tetejére áll. Csak ő fogja „elvinni a balhét”, s írmagja sem marad. Kemény beszéd ez, irgalmatlan. Bildád szívét megkeményíti, a farizeus kíméletlenségével vasalná be Jóbon mindannak a rossznak a következményeit, melyeket feltételezése szerint szükségképpen elkövetett. Fogalma sincs arról, hogy mennyire téves a gondolkozásmódja.
Ma sincs ez másképp. Aki valamit hallott, úgy véli, biztos az értesülése. A fülét csiklandozó alapállásból tüzel mindenkire, aki mást vall, mást élt meg, mint ő. A legjobb kikerülni, vagy próbálni megérteni, mitől adódhatott a hamisság benne.