Mickey webnaplója

Egy fecni, rajta néhány sor feljegyzésem, amelyet most ide másolok: A placebo-hatás nem más, mint a hit ereje. Nem a vallásos hitre kell gondolnom, az egy másik kategória, hanem a hitre mint olyanra. Erről rögzíti az értelmező szótár: a hit „olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni, mégis bizonyosnak tartunk”. Ennél tömörebben magam se tudtam volna megfogalmazni. A hit megelőlegezett bizalom. Hiszek a szememnek, hiszek a fülemnek, az összes érzékszervemnek, a hiteles szakember tapasztalatának, élményéről való beszámolója igazának. Hiszem, hogy van túloldala a holdnak akkor is, ha nem láttam róla űrfotót. Hiszem, hogy engem nem ér utol baj, nem dönt le betegség, örökké élek. Hiszek a hihetetlenség ellenére. Ez a szellemi szóma: Tényekkel alá nem támasztható optimizmus élteti a korombelit napról napra, ez élteti a halálos beteget, aki naponta megküzd az életéért. Ez a hit tartja életben a haldoklót, aki gyermeke, más, távol élő rokona látogatására vár. Ez a hit serkenti az atlétát arra, hogy nekidurálja magát újabb, általa soha nem teljesített csúcsok elérésére.
Krisztus is beszél a hit erejéről. A hit hegyeket mozgat. „Ha annyi hited van, mint a mustármag és azt mondod ennek a hegynek, hogy menj innét, odamegy, s nem lesz nektek semmi lehetetlen.” Péter Jézustól bátorítva kezd járni a vízen.
A placebo valóban gyógyít, mert nagy hit áll mögötte.
A placebo-gyógyszer is a belé vetett hit miatt hat. Hit nélkül nincs placebo. Ha nincs bizalom, ha bizalmatlanság lép fel, nincs placebo-hatás.
A családi körben ismert anekdota egykor élt nagybátyánktól ered, aki a kőbányai egészségházban dolgozott. A házat gyakran keresték fel hipochonderek. A képzelt beteg elmondta a panaszát, az orvos meghallgatta, s egy receptre felírta: „murus” azaz: fal (korabeli szleng: alaptalan, téves állítás). A páciens lelkére kötötte, hogy fogja a receptet és kopogjon be a szomszédos rendelőajtón, ahol majd injekciót kap a bajára. Az ment, kopogott, kedvesen fogadták, felszívtak egy fecskendőbe aqua destillatát, s beadták a delikvensnek. Elég gyorsan jelentkezett a placebo-hatás. A „beteg” gyógyultan távozott. Végül az idegi és a fizikai alapú fájdalomérzetben nincs különbség. Mindkettő egyként fáj.
***
Várakozások. Ma este hazaautóznak unokáink, akikkel együtt töltöttünk 8 napot.
Levinek – mint oly sok más emberkének is – vannak saját kifejezései, szavai, amelyeket mástól nem szoktam hallani. A legérdekesebb és találóbb gyermekszáj tőle a szőrös hús. Ez a vínersnicli, a rántott bécsi szelet, amely a morzsában való megforgatás után valóban olyan, mintha borostás emberrel érintkeznél: szőrös. Még az elváló igekötők használata is bizonytalan a részéről. Ilyeneket mond: elkapj, megfogsz (fogj meg)!
Várjuk a franciákat is, akik a közeljövőben átszelik fél Európát, hogy nálunk kössenek ki. Mindig sajnáltam őket a hosszú út miatt. Most is így élem meg a várakozást.
***
Olvasom Balázs Géza blogjában, hogy a nyírségi tanárok tehetetlenül szenvednek attól, hogy diákjaikra nem ragad semmiféle tudás jó egy évtized alatt se. Elhiszem. Nincs szörnyűbb annál, mintha tömegesen jelentkezik az a fajta lehúzó erő, amely ellehetetleníti az értelmes közös időtöltést. Akaratlanul is Böjte Csaba szerzetes nyilatkozatai csengenek a fülemben, aki fáradhatatlan szeretettel és optimizmussal karolja fel a leglepusztultabb népréteg sarjait. Segítséggel és állandó odafigyeléssel csodákat végez körükben. A nyírségi tanítóknak tanulóikkal meg kellene egyszer keresni őt, hogy ellessék, hogyan létezik a gyakorlatban a reménytelenség ellenére történő felemelés és felemelkedés. Vélem: szerető elfogadással.
Ízelítő a Jób 22-ből. Elifáz vádolja Jóbot: „Isten azért büntet, mert ingyen szedtél zálogot atyádfiaitól, a meztelen szegénynek elvetted ruháját. A szomjazó embernek nem kínáltál vizet, s az éhezőtől megtagadtad a kenyeret. A szegényt kiforgattad minden földjéből, és a tekintélyes most lakhat rajta. Üres kézzel küldted el az özvegyeket, az árváknak meg összetörted a karjukat. Ezért fognak körül kötelékek, ...régi idők útját akarod tán járni? Az istentelen embereknek útját, akiket időnap előtt elragadott; akiknek alapját víz öntötte el... Légy újra jó hozzá és élj békességben, és megint boldogság lesz az osztályrészed... ha alázattal visszatérsz az Úrhoz, és az álnokságot kiűzöd sátradból, akkor ... örömedet leled majd az Úrban, aki sikerre segíti, amibe belefogsz, és felragyog a fénye ösvényeiden... kezének tisztasága lesz a megmentőd.” Közöm. Izajást hallom ki Elifáz vádjaiból. Izajás elmondja, hogy milyennek szereti Isten a böjtöt. Igazából olyannak, ha mindent a szeretet-parancs értelmében teszünk. Más kérdés, hogy Elifáz abból a hamis feltevésből indul ki, hogy Jób csakis gazember lehet, mert aki igaz, azt az Úr elhalmozza ajándékaival. Itt hatalmasat téved. Jóbot megpróbálja az Úr, s tisztának találja, mert mindvégig megmarad az istenfélelemben.