Közhelyszámba megy a történet a bekapcsolva felejtett vasalóról. Általában a reptéren jut eszébe a háziasszonyoknak indulás előtt két perccel. Mi Balatonra indulás előtt még az elektromos elosztók jelzőlámpáit is kikapcsoltuk. Mégis akadt szoronganivaló.
– Az első ilyen az volt, hogy a pályaudvar környékén parkoló kocsink másodkulcsát nem találtam sehol. Három eset volt valószínűsíthető. 1. Otthon maradt a nadrágzsebemben, 2. bezártam az autóba benne feledve a kormányoszlopban, nem kizárva azt a lehetőséget se, hogy 3. kívülről a csomagtartóba dugva hagytam ott a Coltot. (Utóbbit elég gyorsan kizártuk.) Még mindig maradt a második variáció. Ha valaki észreveszi a bedugott slusszkulcsot, ablakbetöréssel indíthatja az autót. Ilyen esetben marad a várakozás, és a szokásos fohász: „Ne hagyj, Uram szégyent érnem.” Hazafelé fiunk kezébe nyomtam a maradék kulcsot, hogy azzal induljon lakásukra. Mivel rendben megérkezett, maradt a harmadik eset: otthon van a kulcs valahol.
– A baj nem jár egyedül. Egy 8 napos kiruccanásra magammal viszem a kamerát. Feltöltöttem indulás előtt a pótakkut is, mondván: jobb a békesség. De milyen jól tettem, hogy feltöltöttem, és magammal vittem. A gép az első felvételkor kijelzett, hogy a benne lévő aksi lemerült. Szerencsém volt. A másikkal végigfotóztam a bő hetet.
– Úgy látszik, a baj nem jár másodmagával sem. Bár itthon bőségben feltöltöttem a gyógyszermennyiségeket a különféle pirulákból, sőt még pluszt is dobáltam a táskámba, megérkezés után fél nappal a reggeli pirulákat tartalmazó dobozkát sehol se találtam. Kerestem a táskában, kipakolva belőle mindent, kerestem a lehető és a leglehetetlenebb helyeken. Egy helyen nem kerestem: ahol volt. Immár Máriához fordultam segítségért: „Segíts, hogy előkerüljön az a fontos vacak, különben napjaim itt meg vannak számlálva.” Ha hiszitek, ha nem, egy perc múlva tekintetem egy fonott asztalkára esett, ahol két papír hevert. Meg a reggeli gyógyszereim dóznija. Alig győztem hálálkodni. Persze én voltam a hibás, mert elkezdtem kirakodni, de közben valami elvonta a figyelmemet, s később már nem emlékeztem rá, hol a csudában lehet a skatulya.
Ha már keresés.
– Menyem nem találta a mobilját. Ez általában nem szokott tragédia lenni. Másik telefonnal hívni kell, és kijelez. Csakhogy Domi fiú elaludt, ezért anyja lenémította a készüléket. Így már nehezebb a dolog. Legalább hárman kerestük, s elég kitartóan a számba jöhető és a számba nem jöhető helyeken egyaránt. Jó idő elteltével – több mint egy nap után – lett meg. Akkor esett a padlóra az összetolt ágybetétek közül. No, ez is megvan – sóhajtottunk fel örömmel. Én mégis említem a feleségnek: Már annyira ott jár az eszem a keresésen, hogy űr támadt bennem, hogy előkerült. Meg kellett volna még gereblyével kaparászni a málnabokrok mögötti aljnövényzetet, mert akár takarásukban lehetett volna. Ugyanígy a háztartási gépek alatt is lehetett volna még kotorászni egy bottal, hátha...
Furcsa mechanizmusok élnek az emberben. Ha rááll valamire, alig tudja abbahagyni. Lehet egy jó könyv, aminek a végére érve űr támad bennünk: Nincs tovább, pedig biztosan folytatódik a szereplők sorsa. Sok minden hasonló dolgot tapasztaltam. Pl. egy jó koncert végén jöhetett volna ráadás. Ha jött, jöhetett volna még egy és még egy...        
Ízelítő a Jób 24-ből. Jób szenvedélyes szavai: „A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják, az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét. A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei... Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk. Rájuk zúdul az eső a hegyekből, jobb menedék híján sziklához lapulnak... Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét. Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak. Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak. A városból égig hatol a félholtak szava, de az Isten néma marad panaszukra... A gyilkos megöli a szegényt. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején, betör a házakba... Az alkonyatot lesi a házasságtörő... vesszen a gonoszság! [mert] gyötörte a meddőt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel. Hatalma hosszú életet ad az erősnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt.” Közöm. Elég diffúz az összefüggésekből kiragadott sok-sok állítás. Mégis sokfélét mond. Úgy látszik, mintha a bűnösök gonosz tettei megtorlás nélkül maradnának. Isten hosszantűrő. Látja és hagyja a gonoszok mesterkedéseit, a szegények szűkölködését, a ruhátlanok szenvedését, a tolvajok eredményes tetteit, a nincstelenek nyomorát, a kiszolgáltatottak égbekiáltó sorsát, a hatalmukkal visszaélők gazságait. És mégse. Tudjuk, hogy az Úr mindenkit próbára tesz. Ti adjatok nekik enni, inti tanítványait Jézus. És még: „Szegények mindig lesznek veletek”. De nem azért, hogy szenvtelenül nézzük mások ínségét. Jób nem inog meg. Az Úr hosszú életet ad a jóban kitartónak, és talpra állítja azt, aki már mindenről letett.