...a szavakkal, mint csaknem mindig. Estelle unoka és Flóra unoka pónilovon lovagolnak rendszeresen. Adódik hát:
Itt az
óra.
Lóra,
Flóra!
Sajnálom a gyerekeket.
Sajnálom saját unokáimat is, akik ezen a héten kitartanak velünk Óbudán. Á. (11) szeret focizni. Kidugta az orrát a balkonunkra, majd gyorsan visszahúzta, amikor megcsapta a harmincegynéhány fokos hőség. Érthető, hogy hiányoznak neki a kilométerek. Mivel szobabicikli nincs, focizni pedig csak igen módjával lehet az első emeleten, marad a fenti kijelentés, sajnálom Á.-t.
Sajnálom Bl-t (8) is, aki alig egy perce megtámadta a fagyasztó alsó fiókját, és szomorúan jelentette, hogy már csak egy darab nyeles fagyi van. Nekik külön 20-at vettem, mert tudtam, melyiket szeretik. Fél hét alatt elfogytak a fagyik. Még ehetnének görögdinnyét, de valamiért nem kapnak rá. Lehet, hogy ráuntak egy hete, amikor is a Balatonnál naponta találkoztak egy-egy szelettel.
Sajnálom, hogy bezáródtunk a négy fal közé, de hát
türelem hűvöset terem, addig
a lakás az a terem, amely
hideg mint a verem,
hiszen mesterségesen hűti a klíma berendezés.
Ma kiegészült létszámunk Domival, akinek tisztán intonálható a neve. egy nagyterc, akármelyik hangról indítva. Eljátszottam ezzel a szolmizálással, miként mások is hajdanán. A szoc. idők kabaréjában hangzott el, hogy a szereplő panaszkodik:
Lecsuktak. Aztán miért? Mert szolmizáltam. Azért még senkit se csuktak le. Hát engem pedig lecsuktak. Aztán mit szolmizáltál? Azt, hogy dó lá re lá dó. (dollár eladó)
Ez szép hosszú, ilyet nem tudok. De egy becenév mindjárt a Do-dó. Adódik egy következő: Dó-di (Józsi), a Dó-ri, majd az említett Do-mi. Majd lehetségesek még Má-ri, Fá-ti-ma, Szi-szi, , Li-li, Ti-ti, Mi-mi, La-li, Fi-fi (kutyanév), köznevek közül néhány. Má-szó, Szó-lí-tá, Di-ri, szó-la-ma. Mi-ti-szó(l)?
Komolyra váltva a szót, befejeztem a Jób könyvének olyanfajta megközelítését, hogy mindenféle tudományos előtanulmányok mellőzésével mit mondanak nekem az ott szereplő felvetések. Új és még keményebb próba előtt állok. A zsoltárok könyvét kezdem olvasni, s hagyom, hogy hasson rám. Ami megfogott, azt rögzítem „Közöm” kezdettel. Azaz, hogy most nekem ezt mondja. Azért foglalkozom a könyv bevezetésével, mert elkezdtem olvasni a hivatalos megjegyzéseket. Ám éppen ezt nem akarom. Annyian és olyan tartalmasan elemezték már a Bibliát, hogy velük könyvtárakat lehetne megtölteni. Azt akarom megmutatni, hogy mindenkit megszólít a könyvek könyve, mindenféle előtanulmány nélkül is. Hiszen mindenkinek való (katolikus) és kinyilatkoztatás, márpedig az Isten nem személyválogató. Módszerem alighanem ahhoz áll a legközelebb, mely azt firtatja, hogy egy-egy szakaszból melyik szó vagy mondat érintette meg emberségemet.
Az 1. zsoltár rövid. „Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé. Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét. Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről. A bűnösök nem állnak meg az ítéletkor, sem a gonoszok az igazak közösségében. Isten ugyanis őrzi az igazak útját, de a gonoszok útja pusztulásba visz.” Közöm. Első benyomásom, hogy láttató. A második, hogy döntésre késztet. (Loyolai Szt. Ignác is ezt akarja megértetni velünk: Döntenünk kell, Krisztus vagy a sátán zászlaja alatt kívánunk-e menetelni?) Egy mai történet. Az Isis egyik tagja kivégzésre készül. A keresztény megszólítja: Te most megölsz engem. Neked adom a Bibliámat, nekem már nem lesz rá szükségem. Az megölte, vette a Bibliát és olvasni kezdte. Éjjel egy fehér ruhás valaki (Kr.) kérdőre vonta: Miért ölöd meg a hozzám tartozókat? A gyilkos megtért, megkeresztelkedett. (Miként Saul, akiből kiváló dzsihádista lett volna, de leesett a magas lóról a damaszkuszi úton, és élete 180 fokos fordulatot vett. Van ilyen. Legyen is. Sok.)
Utolsó kommentek