Mickey webnaplója

Zápulunk a melegben. Arról kell döntenünk, hogy vállaljuk-e a külső forróságot, vagy egymás bibircsókját nézegetjük folyamatosan a nap 24 órájában. (Pszichológusok: a hetekig önként zárt térben tartózkodók viselkedésének abnormitásait lassacskán kezdjük felmutatni. Milyen lehet a világszerte felhúzott menekülttáborokban?) A kitörés vagy bennmaradás kérdésének a tesztelését az unokákra bízzuk. Dugd ki a fejedet az erkélyajtón! Jössz-e a Duna-partra vagy a jól felszerelt játszótérre? Á. kidugja a fejét s gyorsan visszahúzza. Maradjunk csak itt. S mi itt maradunk. Néhány napja túlléptünk az ellenkezésükön. Végtére a Máltai játszótéren ivócsap működik, van mesterséges árnyék és fák lombja által teremtett is. Sőt, sugárirányban egy elosztófejből folyamatosan folyik a csapvíz. A keletkezett tócsában vidáman tapicskolnak a lurkók, ki szandálban, ki mezítláb, ki rollerrel, ki traktorral. Ám a mieink nem ezt szeretik. Ágó pl. él-hal a fociért. Szerzek labdát. Üres a pálya. Árnyékos. Másfél percig bírja, majd rá akar venni, hogy mi előbb menjünk haza, mint a többiek, mert semmi kedve a hőségben futkosni. Még megnézem a gyerekkönyvek szekrényét. Találok benne egy csíkos-könyvet, és egy pöttyöset. Sok érdektelen színes gyerekkönyvet, néhány kifejezetten felnőtteknek való regényt, tankönyveket. Üres kézzel távozunk haza.
A minap a felnőtt könyvmegállóból hozott irodalmi folyóiratok meglehetősen tarkák, és csaknem érdektelenek. Szívesen olvastam Karinthy Ferenc útinaplóját, bár kicsit erősebben elcsűr az erotika irányába, mint ahogyan azt kedvelem, Szakonyi hangjátéka is lekötött, de aztán vége. A jeles szerzők többsége magának ír vagy olyanoknak, akik ismerik a kódot, kulcsot nyelvezetéhez. Nekem keszekuszának tűnő, egymással köszönőviszonyban sem álló mondatok követik egymást. Tudom, ez divat. Kissé az absztrakt festészetre emlékeztet. Artikulálunk, de mégse, valamit odafröccsentünk, odasercintünk egy-két trágárságot, mert az divat, s mert anélkül nem él meg (nem él meg?) a mai irodalmi alkotás. A szövegek többnyire érthetetlenek a beavatatlanok számára, lehet, hogy a normálisak számára is. Mintha K. Frigyes halandzsanyelvét ültetnék át a prózába, versbe. Nem baj, ha nem érted, valamiféle ingerhatások csak érik szürkeállományodat. Kérem szépen, mi „fentebb nemben” írunk. Ha nagyon odafigyelsz, kiderül számodra is, hogy a kredencről írtam egy oldalt vagy a sublótfiókról. Nem mindegy, hogy mit olvasol? Kapaszkodj, és akkor esztétikai gyönyör (csömör) ér.
Jobb tudni ezekről, mint nem tudni.
Megtanítanak arra, hogy saját stílusomat kövessem, s ne majmoljam a modernkedő nihilistákat.
Az én elvem: Minden mondatnak valamiről szólnia kell, s ha több mondat követi egymást, lehetőleg épüljenek egymásra: késztessék az olvasót megértésre, továbbolvasásra.  
PS.: Üdítő mondatra leltem Mészölynél. Bergsont idézi: „Ha bizonyosak, egészen bizonyosak volnánk a túlvilági életben, valójában nem tudnánk másra gondolni. Örömeink megmaradnának, csak színtelenül, fakón, amilyen erővel a figyelmünket fordítanánk rájuk. Megsápadnának, mint a lámpák a reggeli fényben. Örömeinket elhomályosítaná az öröm.” (Les deux sources de la religion et de la morale).
6. ZSOLTÁR. KÖNYÖRGÉS (A karvezetőnek, húros hangszerre [8 hangon?] – Dávid zsoltára.) 
Ne fenyíts haragodban, Uram, ne büntess neheztelésedben! Könyörülj rajtam, Uram, mert gyönge vagyok, gyógyíts meg, hisz reszket minden tagom! A lelkem mélyen megrendült. Uram, meddig késlekedel? Fordulj felém, Uram, s mentsd meg életemet, irgalmasságodban szabadíts meg! Hiszen a holtak közül ki gondol még rád, a holtak országában ki dicsőít téged? Elfáradtam a sóhajtozásban, éjjelente sírástól nyirkos az ágyam, fekvőhelyem könnyel áztatom. Szememet a gond homályosítja, s sok ellenségem miatt őszülök. Távozzatok mind, ti ámítók, mert az Úr meghallotta hangos sírásomat, 
az Úr meghallgatta kérésemet, az Úr elfogadta imádságomat. Félelem szállja meg minden ellenségem, szégyenüljenek meg és meneküljenek, tüstént érje őket megszégyenülés! Közöm. Nézzük az igéket: Ne fenyíts, ne büntess, könyörülj, gyógyíts meg, ments meg, szabadíts meg...  eddig a kérések. S a folytatás „az Úr meghallotta hangos sírásomat, az Úr meghallgatta kérésemet, az Úr elfogadta imádságomat”. Dávid az Úr kegyeltje, vele szoros kapcsolatban áll, úgy éli meg, hogy kérései már teljesültek is. Erről szól a második rész. A kishitűség morzsája sincs a neki tulajdonított zsoltárban. Ide kell eljutnunk, ehhez a feltétlen bizalomhoz: „Az Úr elfogadta imádságomat”.