Tegnap ragyogó időben meglátogattuk az Aquincumi Múzeumot. Készítettem egy pár fotót az kültéri romkertről. Az ásatások ma is folytatódnak. Találkoztunk munkagödrökkel. Találkoztunk még egy szépen formált játszótérrel is, élénk színű játékfigurákkal, s hozzá mellékelt játékleírásokkal. Az egyik táblát sikerült úgy lefotóznom, hogy a feliratok jó része látszik. Ami feltűnt, és itt is megosztom, az a sűrűn ejtett helyesírási hiba. Egy ilyen színvonalasan kiképzett, felújított, bővített, láttató kiállítás hitelességét lerontja a torz helyesírás. Arra gondolok, hogy osztályokat hoznak ide tanári kísérettel, akik közül sokaknak megakadhat a szeme a hibás táblaszövegeken. Idézem:
„III. MEMORIA:
MEGVÉD MÍG CSAK JÁTSZOL:
JUPITER-ÖNÉZ LE ITTRÁD!
A GYÖZTESSEL ÖRRVEND.
MEGCSIPI KI FUTNIPROBÁL.”
Ugye, nem túl szép. Érdemes volna átfesteni a táblát helyes szöveggel. Ha másért nem, saját magunk megbecsülése érdekében is.
51. ZSOLTÁR. BŰNBÁNAT (A karvezetőnek – Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta fölkereste, mivel együtt volt Batsebával.) Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd – taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét, s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök. Ments meg a vértől, üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg. Jóságodban, Uram, légy kegyes Sionhoz, építsd fel újra Jeruzsálem falait! Akkor majd tetszenek neked az igaz áldozatok, az égő és a teljes áldozat, akkor majd fiatal tulkokat visznek oltárodra. Közöm. Az egyik legtöbbször idézett ima. Dávidnak tulajdonítják, aki mint ismert, eltulajdonítja a hettita Uriás feleségét Batsebát, majd a férfit a halálba küldeti. Dávid bánja tettét. Arra hivatkozik, hogy vele született rossz hajlamainak engedett. Kiemelem a lényeget, az idézettek közül is a legsűrűbben citált verseket: Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem... Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant... Hints meg izsóppal, és megtisztulok, moss meg, és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét, s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben!... Nyisd meg Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az [állat]áldozatok nem szereznek neked örömet ... Áldozatom a bűnbánó lélek. Az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg. Csak annyit teszek hozzá, hogy nekem is, másoknak is van szeplő emberségén. Ez alázatra int. Így hát ki-ki érdemben használhatja hosszabb-rövidebb formájában a Dávidnak tulajdonított bánatimát, amely Isten irgalmáért koldul, s ígéri a pozitív változás készségét.
2015.09.20. 16:33 emmausz
Tücsök-bogár (Peterdi Pál után szabadon)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr997803678
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek