Mickey webnaplója

Tegnap megosztotta valaki egy fotómat. A Duna jobb partján sétálva találkoztam a jelenséggel. Egy nő tizenhárom csahossal próbált szót érteni velem szemben, az Óbudai sziget északi spiccén. A fényviszonyok nem igazán kedveztek a fotózásnak. A szórt fényt párásság is tompította. Következésképpen egy áltagos minőségű fotó készült, amely inkább a tényt kívánta rögzíteni, amellyel találkoztam adott alkalommal. A kép élességének se tett jót, hogy messziről kellett kézből rázoomolni a jelenségre. Hogyan lehetséges, hogy valakinek mégis megtetszett a kép. Szerintem a címe miatt: kutyapásztor az Óbudai szigeten. Egy elkapott és helyénvaló cím feldobhat egy szürke fotót. Alighanem ez történt, azzal kiegészítve, hogy a napi poszt is kutyákról és gazdájukról szólt. Így erősítette a posztot a fotó, így turbózta fel a meglepő cím a képet. Mert ugye van abban valamiféle fricska, hogy a kutyasétáltatók úgy terelgetik a csahosokat, ahogyan a pásztor a legelő nyájat.
127. zsoltár: BIZAKODÁS A GONDVISELÉSBEN (Zarándokének – Salamontól.) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak. Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom. Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál. Közöm. Halmos László szép motettát alkotott ebből a zsoltárból. Dallama és szövege szervesen összefüggnek, feltételezik egymást, együtt gyönyörűek. A fordítás Sík Sándortól van. „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi, hasztalan virraszt. Hasztalan néktek hajnalban kelni, fönn fáradozni késő éjszakáig, és verejtékkel enni kenyeret. Pihentében is megád minden áldást annak az Úr, akit szeret.” Persze a motetta csak felében-harmadában használja fel a szöveget. Miért tetszett és tetszik nekem olyannyira ez a kicsi gyémánt? Mert Halmos László zseni. Igen egyszerű eszközökkel komponál nagyon nagy hatású zenéket. Annak idején nemzetközi sikerei voltak zeneszerzési módszerei miatt. Mégis miért él bennem olyan élénken kamaszkorom óta a mondanivalója. Azért, mert belátja a zsoltáros (Salamon?), hogy Isten nélkül semmik vagyunk, amit később a Mester így fogalmaz meg: Nélkülem semmit se tehettek. A másik, hogy „pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret”. Érdekes gondolat, amelynek a kapcsán felmerül: És kit nem szeret az Úr? Mindenkit szeret, mert nem személyválogató. A pihentében is megad... szövegrészlet pedig nekem azt üzeni, hogy kegyelmét, áldását nem lehet kikövetelni, viszont ingyenes. Az ő végtelen bölcsessége dönti el, hogy kit miféle jókban részesítsen, mi szolgál az egyes emberek üdvösségére.