Amit nem reklámoznak (nem szerepel a tévében) az nincs is.
Felmenőimtól hallottam: A kutya is oda sz*ik ahol már van egy kicsi.
Ismertség nélkül nincs kitüntetés, mert a kitüntető részéről nem történt semmi, ha egy ismeretlent húz a nyilvánosság elé.
Megvan ennek a logikája. Valamikor emlegettem, hogy egy jó anekdota attól az, hogy egy ismert személy nevéhez rendelik. Ha azt mondom, hogy egy verselemzés során a szerző azt jelentette ki, hogy a költő azt gondolta, hogy gondolta a fene, hát az nem igazán jó anekdota. De ha azt mondom, hogy egy újság lehozta Arany egyik versének az elemzését, kitérve arra, hogy mit jegyzett meg a cikkíró: itt a költő azt gondolta, hogy ... Utóbb megtalálták a lappéldányt, amelyben ez állt Arany J. keze írásával a lapszélen: Gondolta a fene! Na, mármost. Akár megtörtént, akár nem, az olvasó képzeletében megjelenik a költő profilképe és élővé kezd lenni a történet.
Mindezek azért jutnak eszembe, merthogy a nyakunkon az éves Prima primissima-díjak kiosztásának a sokasága. Nehéz volna olyan valakinek adatni, akit alig ismernek néhányan, vagy éppen senki nem ismeri őt. Marad, hogy én jelöllek téged, akinek jó sajtója van, s te jelölsz engem, akinek jó sajtója van. Így aztán hol Prima vagy, hol Kossuth-díjas, ha színész, akkor Jászai Mari-díjas, a Nemzet színésze és így tovább. Nem is lehet nagyobb arcátlanság, mint amikor a sajtó által körül nem hemzsegett illető mond ki valami korszakalkotót, korszak változtatót. Az odáig rendben van, hogy igaz, amit mond, de hogy meri ő mondani, amikor mi, pedigrések, még nem gondoltuk aktuálisnak a forradalmi kijelentés publikálását. Nagyon gyorsan haragosokat szerezhet az illető magának.
A névtelen tehetségesek – remélem, hogy így van – sokkal többen vannak, mint a sokszorosan kitüntetettek. Reményem alapos: elég arra gondolni, hogy a világon sokkal több szent van, mint ahányat kanonizáltak. Előzőek a névtelen szentek. Éppoly értékesek, mint amazok, csupán kevesebbet lehetett hallani életükről, halálukról.
Az átlagosak hősiességéről, tetteik igaz voltáról alig emlékezik meg valaki. Ilyen üdítő kivétel egy zenemű, Aaron Copland opusa: Fanfare for the Common Man: Fanfárok a közemberek (kisemberek, átlagemberek, névtelen hősök) tiszteletére. Utóbbit azért teszem hozzá, mert amennyire tudom, a komponista ezzel a művel adózott a II. VH-ban elesett amerikai katonák életáldozata előtt. Nekem nagyon tetszik a fenséges muzsika mind eredeti nagyzenekari formájában, mind pedig az Emerson, Lake and Palmer együttes feldolgozásában.
Éljenek a névtelen, hírtelen hűségesek.
 132. ZSOLTÁR. A SZÖVETSÉG LÁDÁJA ÁTVITELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN (Zarándokének) Emlékezzél, Uram, kegyesen Dávidra, emlékezzél minden fáradozására! Hogy esküdött meg az Úrnak, hogyan tett ígéretet Jákob Erősének: „Nem lépek addig házam belsejébe, és nem fekszem le nyugvóhelyemre, nem engedek addig álmot a szememnek és a szempillámnak nyugalmat, amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob Erősének.” Lám, hallottunk róla Efratában, megtaláltuk Jaar mezején. Most hát vonuljunk hajlékához, boruljunk le lába zsámolya előtt. Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája. Papjaid öltözzenek igazságba, akik hűek hozzád, örömükben ujjongjanak! Szolgádnak, Dávidnak kedvéért, ne vesd meg fölkented arcát! Az Úr megesküdött Dávidnak igaz esküvel és attól nem áll el: „Testedből utódot emelek trónodra, ha fiaid hűek lesznek szövetségemhez, és hűségesek a törvényhez, amelyre tanítom őket, akkor fiaik is trónodon ülnek mindörökre.” Az Úr kiválasztotta Siont, lakóhelyéül kiszemelte. „Ez nyugalmam helye örökre. Itt fogok lakni, ezt választottam ki; igazait megáldom, igen, megáldom, szegényeit kenyérrel táplálom, papjait üdvösségbe öltöztetem, szentjei vigadnak; igen, ujjonganak. Dávid hatalmát ott megerősítem, fáklyát állítok fölkentemnek. Ellenségeit gyalázatba döntöm, ám rajta koronája fénylik.” Közöm. Egy gondolatot ragadok ki: A hozzád hűségesek örömükben ujjongjanak.  Van okuk rá. Örök életet adtál nekik, s mindenkinek, aki megtartja, amit tanítasz.