Majd egyszer Óbuda csücskétől, a Bécsi úttól egyvégtében utazni lehet Budafokig a 19-es villamossal, és a 17-essel a Kelenfödi pu.-ig ugyanonnan, csak ahhoz előbb a Lánchíd alatti alagút átépítését be kell fejezni.
Ha kedvünk tartja, egyvégtében keresztülutazhatjuk Budát észak-déli irányban.
Ha elég sokáig élnék, még utazhatnék a HÉV-ünkkel akár Szentendrétől Csepelen Ráckevéig. De hát addig még sok víz lefolyik a Dunán az orrunk elé építendő közúti híd alatt, amelyhez már csak a szükséges 95 md forint hiányzik.
Az Óbuda újság beszámol arról is, hogy az NDK-s HÉV-szerelvényeket felújítják. Világosabb festést kapnak, lesz légkondi bennük, és a belső teret is átlényegítik.
Lehet benne valami, mert felújítják a 3. Metrót is – egyszer (már mintha elkezdték volna).
Jelenleg a combino a leghosszabb villamosunk. Csakugyan parádés a hosszúsága. Ha kettőt összekapcsolnának, meg se kellene mozdulnia. Teszem azt: felszállnánk a combinó hátsó ajtaján a Szénatéren és előregyalogolnánk a Széll Kálmán térig, ahol is le lehet szállni (ha nem egyébért, mert ott van a végállomás). Praktikuma kétségtelen. Nem fogyasztana sok áramot (motorra egyáltalán nem volna szüksége), megvolna napi sétánk, nem tenne kárt bennünk a jég, a hó, az eső, és még a nap se sütne a szemünkbe.
Jut eszembe: ha nem is csak a távolságokról, de az utazás idővetületéről is szól egy pajkos nóta szövege.  
Hogyaszongya... „Amikor még nem volt vasút Egerbe, nem volt vasút Egerbe, nem volt vasút Egerbe. Három napig tartott az út Egerbe, tartott az út Egerbe, tartott az út Egerbe. De most már, jól megy a sorunk, felülünk az éjjelire, s reggel ott vagyunk. De most már, jól megy a sorunk, felülünk az éjjelire, s reggel ott vagyunk (Egerbe).”  (A Hallod-e te kőrösi lány, kőrösi lány, kőrösi lány nótájára)
Préd. 4. A közösségi élet. Másfelől láttam a sok elnyomást a nap alatt: az elnyomottak könnyeit, és hogy nincs, aki vigasztalná őket; elnyomóik részéről az erőszakot, és hogy nincs, aki vigasztalná őket. Ezért boldogabbnak mondom a holtakat, akik már rég meghaltak, mint az élőket, akik még élnek. De mindkettőnél jobban (dicsérem) azt, aki meg sem született, aki meg sem látta azt a (sok) rosszat, ami a nap alatt végbemegy. Láttam azt is, hogy minden igyekezet és minden siker csak az egyik féltékenykedése a másikra. Ez is hiábavalóság és szélkergetés! Az esztelen ölbe teszi a kezét, és a saját húsát emészti. Jobb egy marék nyugalomban, mint két tele marék fáradság és szélkergetés árán! Tovább nézelődtem, és megpillantottam még egy hiábavalóságot a nap alatt: ez a magányos. Nincs senkije, sem fia, sem testvére; mégsem ismer megállást a munkában, és sose lakik jól a szeme a gazdagsággal. De hát miért is töröm akkor magamat, és miért vonom meg magamtól, ami jó? Ez is hiábavalóság és iszonyú gyötrelem! Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené! Meg aztán: ha ketten együtt hálnak, egymást melengetik; de hogy melegedne föl, aki egymaga van? És ha valaki megtámadja az egyiket, ketten szállnak vele szembe. Mi több: a háromágú kötél nem szakad el egyhamar. Jobb a szegény, de bölcs fiatalember, mint az öreg, de balga király, akinek nincs annyi esze, hogy elfogadná az intést. Igen, a börtönből került ki, és király lett, holott szegényen született annak a királyságában. Láttam, amint a nap alatt minden élő ott vonult az ifjú emberrel, az utóddal, aki a helyére lépett. Se vége, se hossza nem volt a népnek, a sokadalomnak, amelynek élén állt. De a későbbiek mégsem lelték benne örömüket. Valóban, ez is hiábavalóság és szélkergetés! Vigyázz a lábadra, amikor Isten házába mégy! Hallgatni menj oda! Jobb az áldozat, mint a balgák adománya. Mert hisz ezek ostobák, és rosszat tesznek. Közöm. Ez a fejezet totál pesszimista. Jobb meg sem születni, vagy legalábbis a holtnak jobb, mint az élőnek. Amit elfogadok: jobb kettesben, mint magányban (az ember társaslény). Az is igaz, hogy jobb bölcsnek lenni, mint ostobának. Abban is van valami, hogy a siker féltékenységet szül. Érdemes volna megelemezni, hogy ugyan miért? Első gondolatom: irigység lapul meg mögötte.