Hosszú napunk volt. Hajnali kelés, mise, korrektúrázás, unokák, ebéd, kávé, unokák hírek. Most térek magamhoz egy kicsit. elmondom, mivel szórakozom napok óta az olasz stílusú rejtvények megoldásán kívül. A könyvmegállóból elhoztam a Napút folyóirat 2001,10 számát. Ebben vannak regisztrálva a „jeles hetvenesek”. A kötetben a felkértek életük rezüméjét próbálják szavakba önteni, én pedig szürcsölöm őket. A legkülönfélébb értelmiségi pályán lévők próbálják „kimondani” magukat. Ki iskoláinál, ki publikációinál, ki követőinél, ki szakmai vagy személyes karrierjénél időz el hosszabban, s próbálja bizonyítani azt is, hogy miért.
Sokan az egyébként meglehetősen zivataros XX. sz.-ban őket ért meghurcoltatásokról számolnak be, s hogy hogyan élték túl e legkülönfélébb atrocitásokat.
Változatos és igen tarka az anyag, azaz jó a merítés.
Nem kis meglepetésemre P. Szabó Ferenc SJ anyagával is szembesültem. Hogyne találkoztam volna a nevével és életsorsával, melynek 15 éven át tanúja is voltam, hiszen 1931-ben születvén 2001-ben ő is hetvenes volt, jeles hetvenes.
Jól kirajzolódik az élet-összefoglalókból, hogy mennyire dráma minden ember élete. Ugyan nem zavar, hogy jeles hetveneseket szólított meg a szerkesztőség, mégis azt vélem, hogy a „jeltelen” hetveneseknek is volna mondandójuk. Én szívesen elolvasom bármelyik jeltelen és „hírtelen” (kontra híres) ember életírását is, amennyiben közzéteszi hetven sorban. Ez az átlagosnak kialkudott terjedelem.   
Bölcs 17. f.
Egyiptom és Izrael: sötétség és világosság
Ítéleteid súlyosak és kifürkészhetetlenek, azért estek tévedésbe a javíthatatlan lelkek. Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, de aztán a sötétség fogságában és az éjszaka bilincseiben kellett ténferegniük, bezárva házaikba, számkivetve az örök gondviselés színe elől. Azt hitték, hogy titkos bűneikkel megbújhatnak a feledés sötét leple alatt, de szétszóródtak, iszonyú döbbenet kerítette őket hatalmába, és rémképek ijesztgették őket. Még az őket befogadó zugban sem szabadulhattak a félelemtől, hanem ijesztő zajok zúgtak körülöttük, és félelmetes alakok jelentek meg nekik sötét ábrázattal. Semmiféle tűznek nem volt ereje, hogy világosságot támasszon, és a csillagok lobogó fénye sem tudta ezt az iszonyatos éjjelt megvilágítani. Csak egy magától kigyulladt, ijesztő tűz világított nekik. Amikor ez a jelenség eltűnt, félelmükben rosszabbnak tartották, amit láttak, mint amilyen volt. A bűvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott, és csúfosan vizsgáztak a tudományból, amivel kérkedtek. Akik ugyanis fogadkoztak, hogy a beteg lelkekből kiűzik a félelmet és az aggodalmat, maguk is nevetséges félelem betegei lettek. Mert akkor is, amikor semmi rémség nem volt, ami ijeszthette volna őket, ha állat szaladt el mellettük, vagy kígyók sziszegtek, megrémültek és ijedelmükben majdhogy meg nem haltak, és még a levegőbe sem igen akartak nézni, holott azt sehogy sem lehet elkerülni. A gonoszság gyávának bizonyul, és ítéletet mond saját maga fölött. Zaklatja a rossz lelkiismeret, és mindig a legrosszabbat tételezi föl. A félelem ugyanis nem egyéb, mint lemondás a segítségről, amit a megfontolás nyújt. Minél erőtlenebb a szívben (a segítség) várása, annál kínosabbnak érzi az ember, hogy nem ismeri gyötrelme okát. Azokat pedig, akik az alélt, a tehetetlen alvilág mélyéből felszállt éjszakát éppúgy, (mint a többi éjjelt) alvással akarták eltölteni, hol félelmetes kísértetek vették üldözőbe, hol lelkük csüggedése bénította meg hirtelen, és váratlan félelem fogta el őket. Így aztán mindegyik fogollyá lett ott, ahol leroskadt, retesz nélküli börtönbe zárva. Akit meglepett, akár magányos helyen dolgozó földműves volt, akár pásztor vagy napszámos, azt elkerülhetetlen kényszer kerítette hatalmába. Mindannyiukat a sötétségnek egyazon lánca bilincselte meg. Akár szél suhogott, akár kedves madárdal hangzott a sűrű lombú csalitból, akár sebesen iramló víz morajlása hallatszott, akár alágördülő sziklatömbök vad robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futásának zaja, akár ordító vadállatok bömbölő üvöltése vagy visszhang verődött vissza a hegyek szakadékaiból, minden megfélemlítette és megdermesztette őket. Mert a világ többi része tündöklő fényben ragyogott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának. Csak rájuk borult mélységes éjszaka – képe annak a sötétségnek, amely rájuk várt. De a sötétségnél is jobban terhére voltak önmaguknak. Közöm. A kivonulás éjszakáján az egyiptomiak egzisztenciális válságot éltek át, és ez rettenettel töltötte el őket. El is hiszem. Szertefoszlott minden , amiben hittek, amit biztos pontnak éltek meg. Ilyen a pánikhelyzet. A szólás úgy szól Cromwell Oliwer óta: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport”. A hamvazószerdai hamvazkodás egyik szövegváltozata: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban.” A z alázatos hit megtart minket. Az Istenhez való feltétlen ragaszkodás, és bizalom segít a lelki szárazság idejét áthidalni, megúszni ép bőrrel.