Mickey webnaplója

Új hobbim, hogy tallózok korábbi posztjaim között. Beírok a keresőbe egy szót, majd elolvasom azokat a posztokat, amelyekben az illető szó előfordult. Tegnap feltűnt, hogy mennyi versem született az elmúlt tizenkilenc év során. egy kötetre való biztosan. De hát több mint hétezer posztból előkotorni őket igen sok időbe telne.
Lehet, hogy rászánom magamat, de az is lehet, hogy ejtem a témát.
Elég sok program vár ránk a közeljövőben.
A héten R. unoka névnapja,
elsején Bl. születésnapja,  
hatvanéves érettségi találkozónk,
holnap egy vasmise,
11-én egy gyémánt mise
16-án veseultrahang
és ki tudja, még mifélék.
Olvasom osztálytársaim jelentkezését a találkozóra. Nem véletlen, hogy hozzáteszik: Ha Isten is úgy akarja. A mi korunkban ez természetes. Akkor is, ha látszólag minden rendben van egészségi állapotunkat illetően.
A régi posztok haszna lehet többek között, hogy megemlékezem kopásaim keletkezéséről. Írtam róla, amikor pl. a fülzúgásom keletkezett, vagy amikor közelebb kellett húzódnom az előadóhoz, hogy értsem, amit mond.
Évekkel ezelőtt egy könyvheti találkozó témája volt, mikor adom ki munkáimat, van-e ráérő időm lektori munkára? Két éve már csak azt kérdezték a könyvaszakmából ismert személyek, hogy egészégünk rendben van-e?
Idén ki sem mentünk idáig a Szent István Könyvhét eseményeire. Lehet, hogy hanyagoljuk?
Másfél emeleten lakunk. Tapasztalom, hogy egyre magasabb a másfél emelet. Van olyan barátunk, aki botra támaszkodva küzdi fel magát hozzánk.
Korábban vízszintesnek vélt utcánk minden ki emelkedését érzékelem. Nincs többé vízszintes. Vagy lejt vagy emelkedik.  Nem zavar, de már feltűnik.
Újra leírhatom: Az idő egyirányú utca. Megtorpanni talán lehet olykor benne, de visszafordulni nem.  
Persze jól van ez így.