Gárdonyi, az autodidakta mester írja le, hogy fiatal tanító korában sétabotján hazavitt egy csepp vizet az útszéli pocsolyából, majd mikroszkóp alatt megvizsgálta a mikrokozmosz szeletkéjét. Egy világ tárult fel a tárgylemezek közötti vízrétegben. De mit is mondok: Nem egy, hanem sok. Ugyanis ahogyan változtatta a képfelbontás mértékét, az egyre erősebb nagyítás alatt rendre újabb efemer életekre bukkant. Varázslatos szépségű az a stílus, amelyben megírja tapasztalatait.
Valaha Széchényi Zsigmond a Nahar c. könyvében beszámol egy meghívásról, mindez Indiában történik, ahol a maharadzsa vendégeként indiai népzenét hallgat, hozzá helyi táncot néz. Ahogyan írja, az oktávot nem tizenkét, hanem 21 egyforma távolságú részre osztják, aminek a következtében óhatatlanul az európai fülnek szokatlan hangzások keletkeznek, hogy ne mondjam, hamisak. Persze gyököt kell vonnunk a szerző fanyalgásából. Én inkább azt mondom: a változatosság gyönyörködtet.
Belebotlottam egy https://youtu.be/i0djHJBAP3U ujgur zenébe, egy együttesbe, (Huun-Huur-Tu) és hosszasan hallgattam műsorukat. Mégpedig ámulva.
Rácz Aladár meséli magáról, hogy egy előadásán Sztravinszkij a mandzsettájára szerette volna írni, amit a magyar-cigány cimbalomművész produkált. Észrevette ezt Aladár, és azt mondta magában: Amit én játszom, azt te le nem írod, és belekezdett egy virtuóz improvizációba.
A feljebb írt együttest hallgatva nekem is az ugrott be, hogy amit ők játszanak, az nem fér bele a mi öt vonalba írt hangjegyzésünk világába. Kilóg belőle, mégpedig alig nyomon követhető módon. A torokhangok felett vibráló másik szólam esetleges cifrái, dallammenete egy másik dimenzióba visz el bennünket. A ritmusszekciójuk is, amely hol egy dob, hol valamilyen vonós hangszer képében mutatkozik. Szerepet kapnak zenéjükben a különféle dorombok. És az összhatás. Mondom, engem elbűvölt. Mint ahogyan elbűvölt utóbb egy adag perzsa muzsika, és Ravi Shankar szitár-koncertje is. Micsoda gazdagság mutatkozik meg a világ különféle részein felcsendülő őseredeti hangzó anyagokban. Közös kincsünk ez, amelyre ugyanúgy kell vigyáznunk, mint a saját népzenénkre, táncházaink hagyományőrző koreográfiáira.
Nem is folytatom. Minden ilyen a végtelen leképezése, annak egy-egy cseppje, amely bennünket a végtelenbe repít.
***
Költészet napja: Aj, e nőkebelű Lidi óta
a Jenőke belül idióta.... (WS)
Ma költői hangulat vett rajtam is erőt egy áthallás erejéig:
A nyilvánosság suhogtatja időnként ostorát
megpiszkálva az elit megannyi offshore-át.
Sir 37. f.
Hamis barátok
Minden barát azt mondja: „Jó vagyok hozzád.” De egyik-másiknak csak a neve barát... A (rossz) barát haszonlesésből mutatja részvétét, de a harc idején a pajzs mögé bújik. Hűséges barátod ne feledd a harcban, ...
A tanácsadók
Tanácsot osztogat minden tanácsadó, de van, aki csak a maga javára tanácsol.... az istenfélő ember... fáradozik érted. Lelkiismereted tanácsára is hallgass,... Mindig imádkozz a Magasságbelihez, hogy ő irányítsa lépteid hűségben.
Igazi és hamis bölcsesség... Minden tervnek a szív a gyökere, négy ág hajt ki belőle: a jó és a gonosz, az élet és a halál, de valamennyi fölött a nyelv uralkodik...
A mértéktartás
Fiam, életmódod vizsgáld felül magad, s ami károdra van, azt vond meg magadtól. ... ne vesd magad minden ínyenc falat után. Mert a túl sok étel betegségek fészke, és a mohóságnak hasmenés a vége. A mohó evésbe már sokan belehaltak, de aki vigyáz magára, az megnyújtja életét. Közöm. Óvakodj a hamis baráttól, hallgass a lelkiismeretedre, az igaz emberre és a Teremtőre. Ők jó tanácsot fognak adni. Megfontolandók a mértékletes étkezésről szóló tanítások.
2016.04.11. 16:41 emmausz
Cseppek a végtelenből – A végtelen egy cseppben
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr528588614
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek