Mickey webnaplója

Öröm és bánat, meglepetés
Nem vagyok büszkélkedő típus.
Mégis előfordult az életemben, hogy valamit nagyon jó érzéssel vettem tudomásul, amikor is bejelentette a rádió, hogy megnyitottuk a nyugati határunkat a nálunk állomásozó NDK-s polgárok előtt. Százak indultak az NSZK-ba. Magam éppen kiküldetésre indultam vonattal, amikor vettem az emberi méltóságot gerjesztő hírt, és igen jó lett a közérzetem hallatára úgy kihúztam magamat, hogy nőttem vagy tíz centit.
Jó volt magyarnak lennem!
Erre az emlékemre éreztem rá május 17-én, amikor arról értesültem, hogy az országos balettintézet, mely az Operaházzal együtt dolgozik, a sok-sok jelentkező közül R. unokánkat is beválasztotta balett-növendéknek – méghozzá a haladó csoportba.
Ugyanolyan jó érzések fogtak el, mint az említett alkalommal.
Éljen R.! Legyen boldog választott életformájában.
Nem könnyű, de gyönyörű pálya, ha végig tudja csinálni!
Jó volt nagypapának lennem!     
***
Bánat:
Az okosteló veszélyéről olvasom a FB-on:
Érd alsón az az általános hogy másodikban a gyerekek már telefonnal a kezükben járnak, és azzal alszanak, viszik magukkal a táborba, és...  nincs olyan születésnap vagy barátnős találkozó, hogy legkésőbb fél óra múlva ne kerülne elő a telefon, mert a fejükben nincs semmi, folyamatosan kell a külső inger és a külső irányítás.
***
A mi pedig a meglepetést illeti
Vilmos herceg felvett az ismerősei közé. Mi a bánat? - kérdezheted, de kérdem én is.
Valami oka csak lehetett.
Angoltudásom még arra se elég, hogy ezt megkérdezzem tőle.
Azért érdekes is, nemde?