Ülünk a tévé előtt. Játékműsor fut. Valaki megforgatja a hordót, az kattog, s ameddig meg nem állapodik valamiféle számérték mellett, mindaddig nagy ovációval zajong a nagyérdemű. De nem ennek a műsornak a különössége ez. Ahová nézőket szervez a tévé, számíthatsz rá, hogy hol tapsolnak, hol füttyögnek, hol kurjongatnak. Továbbmegyek. A belföldi és külföldi híradóműsorok sugárzása közben folyamatosan dobolnak. Én már hihetőleg nem fogom fél évszázadon keresztül hallgatni ezeket az egyre nyomulósabb effekteket, koromnál (és lassú halláskárosulásomnál) fogva, de a következő nemzedékek igen. Megjósolható, hogy a zaj tovább fog növekedni, mert ahhoz, hogy a tévénézők érzékeit a képernyőre ragasszák, muszáj fokozni az effektusokat. Mondom Tücsinek, utóbb azon kapjuk magunkat, hogy a képernyő felől kirepül egy sörösüveg, vagy valami hasonló dolog következik be, mert ami megszokott, az alul marad, az ingerküszöbünk alatt marad. Márpedig a reklámot busásan megfizető cégek nem törődhetnek bele, hogy a tévénéző az ő reklámjukat ne nézze ekkora pénzért. Ezért nem marad más hátra, minthogy a hatáskeltés egyre drasztikusabb eszközeihez forduljanak.
Ezek a zajongások szálkák az én szememben, tönkreteszik a műsorokat, s mivel kevéssé viselem el az idétlen (mert indokolatlan) hangicsálást, esetemben a reklámhatás fordítva sül el. Rendszerint veszem a fáradságot és felállok a tévé elől, otthagyom az adást.    
Mindenesetre megjósolható, hogy a zajok fokozása az elviselhetőség határáig (fájdalomküszöb) nem fog alábbhagyni.
Izajás 21. f.
Babilon bukása
Fenyegető jövendölés a „tengeri pusztaság” ellen: Mint a Negeben végigsöprő forgószél jön a sivatag felől, a félelmetes föld felől; – borzalmas látomás adta ezt tudtomra –, úgy fosztogat a fosztogató s pusztít a pusztító. „Kelj föl, Elám! Készülj ostromra, Média! Véget vetek már minden sóhajtásnak.” Ezért van tele gyötrelemmel ágyékom, olyan fájdalom kínoz, mint a vajúdó asszony fájdalma. Rémülettel tölt el, amit hallok, s zavarba ejt, amit látnom kell. Reszket a szívem, iszonyat fog el; s még az alkony órája is, amely oly kedves nekem, rettegéssel tölt el. Ők meg asztalt terítenek, abrosszal letakarják, aztán esznek-isznak... Keljetek föl, ti fejedelmek, kenjétek meg a pajzsot! Mert ezt mondta nekem az Úr: „Menj, állíts őrszemet, és amit lát, azt jelentse. Ha lovascsapatot, kettős fogatot, szamáron jövő vagy tevén ülő csapatot lát, akkor figyeljen éberen, megfeszített figyelemmel.” És a figyelő őr lekiáltott: „Uram, őrségen állok egész nap folyton-folyvást, és kitartok őrhelyemen minden éjszaka.” Íme, lovasok jöttek s kettős fogatok. Megszólítottak és ezt mondták nekem: „Elesett, elesett Babilon, és minden bálványát a porba tiporták.” Ó, te, akit széttiportak a szérűn és szinte kicsépeltek: amit a Seregek Urától, Izrael Istenétől hallottam, azt hirdetem most neked.
Válasz az edomitáknak
Jövendölés Edomról. Így kiáltanak hozzám Szeirből: „Őr, meddig tart még az éj? Őr, meddig tart még az éj?” S az őr így felel: „Eljön a reggel, aztán az éjszaka. Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza és gyertek el újra.”
Jövendölés az arabokról
Jövendölés a sivatagról: Dedán karavánjai, akik az erdőben töltitek az éjszakát, hozzatok vizet a szomjazóknak. Ti, Tema földjének lakói, siessetek a menekülők elé, s adjatok kenyeret nekik. Mert a kard elől menekülnek, a kivont kard elől, a kifeszített íj elől, a súlyos harc elől.
Kedár ellen
Mert ezt mondta nekem az Úr: „Még egy olyan év, mint a béres esztendeje, és elvész Kedár minden dicsősége. És akik Kedár fiai, a hős íjászok közül megmaradnak, igen kevesen lesznek. Igen, az Úr, Izrael Istene határozott így.” Közöm. A zsidók megmenekülnek a babiloni fogságból. A mai, nyomatékos üzenete: hozzatok vizet a szomjazóknak... siessetek a menekülők elé, s adjatok kenyeret nekik. Mert a kard elől menekülnek. A menekültek segítése fontos emberbaráti gesztus. Megkerülhetetlenül fontos.