Ma délelőtt nem Domi, hanem Levi tartózkodott náluk. Nagyon kedvére való volt, hogy kiültünk az erkélyre villásreggelizni.  Csatlakozott hozzánk. Kért és kapott gyermekeknek való Maci-kávét, nem kért, talán, de kapott tojásrántottát. Jó ízűen bekebelezte őket. Közös erővel agyoncsaptunk egy legyet az ablakon hosszas kergetőzés után. Majd bokszháborúztunk (vö. párnacsata), utóbb leült néhány Mása-mesére és a világ leggyorsabb mozdonyait nézte az interneten. Jó étvágyat mutatott. Másfél kisebb banánnal végzett, meg egy karéj kenyérrel. Amikor összeszedelődzködtek, örömmel vitte magával a kölcsönadott lupét, és mindjárt az első ház előtt lehorgonyozott, mint Pampalini szemügyre venni néhány tücsköt, bogarat.
Távolabb menve utána kiabáltam, mivel nagyítót tartott a kezében, hogy Antonióóóó, nem láttad a birkáimat? Nevetve kiabált vissza: De láttam.
Majd az utcasarokról ő kérdezett engem: Antonió, nem láttad a birkáimat? Visszaharsogtam neki az utca füle hallatára: nem láttam. (A vicc idei 3. 20.i posztomban)
Aztán eltűntek a kanyarban.
Ránéztem az egyik órára (sok van belőlük a különféle helyiségek különféle falain meszesedett nyakam tekerését segítenek kivédeni), és konstatáltam: Nemcsak ők tűntek el, hanem a délelőtt is.    
Izajás 39. fejezet.
Követség Babilonból
Abban az időben Babilon királya, Baladan fia, Merodach-Baladan levelet és ajándékot küldött Hiszkijának, mert hallott betegségéről és felépüléséről. Hiszkija megörült neki, és megmutatta a követeknek a kincstárát: az ezüstöt és az aranyat, a fűszereket és az illatos olajokat, minden fölszerelését, s ami csak található volt a raktáraiban, azt mind. Nem akadt semmi, amit Hiszkija meg ne mutatott volna nekik, sem a palotájában, sem egész országában. Akkor Izajás próféta elment Hiszkijához és megkérdezte: „Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád?” Hiszkija így válaszolt: „Egy távoli országból, Babilonból jöttek.” Izajás tovább kérdezett: „És mit láttak a palotádban?” „Mindent láttak, ami csak van a palotámban – válaszolta Hiszkija. – Nincs semmi a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik.” Erre Izajás így szólt hozzá: „Halld a Seregek Urának szavát! Eljön az idő, amikor ami palotádban található, s amit őseid a mai napig gyűjtöttek, azt mind elhurcolják Babilonba. Semmi sem marad itt – azt mondja az Úr. – Sőt még fiaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, arra választanak ki néhányat, hogy szolgák legyenek Babilon királyának palotájában.” Ám Hiszkija azt mondta erre Izajásnak: „Az Úr szava, amelyet tudattál velem, kedvező.” Magában ugyanis ezt gondolta: „Amíg én élek, addig úgyis béke lesz és biztonság.” Közöm. Hiszkija lehet, hogy nagyon tisztességes uralkodó volt, de diplomáciai ügyessége egy szál se. Hogy lehet az ellenségnek kitárulkozni, s elmondani, hogy, miféle kincseket őriz palotájában? Kadhafi talán nem is dicsekedett vele, mégis kicsinálták, akiknek jobban kellett az aranya. A másik, hogy lehet annak örülni, hogy a vész csak gyermekei és unokái életében következik be? Hányszor emlegetjük, a földet unokáinktól kaptuk kölcsön és haszonélvezőiként felelünk azért, hogy ne lelakott állapotban szolgáltassuk vissza nekik. Másfelől nemegyszer azért sopánkodunk, hogy milyen komisz kezd lenni a világ. Milyen élete lesz szegény lemenőinknek? Nos, eddig nem jutott el Hiszkija, legalábbis nincs nyoma.