A mindennapi kenyér alapkérdése mindenkinek, aki nem kíván paleo-ketogén étkezést folytatni. (Ők ugyanis a vicc poénja szerint választanak: Köszönöm, nem kérem, mondják szerényen a főzelékre tekintve, jó nekünk a hús is.)
Mindenesetre mindmáig az az alapkérdés globálisan, hogy van-e, vagy nincs.
A francia anekdota így szól: Nincs a népnek kenyere? Egyenek kalácsot. De ez nagyon nem így van. Nem véletlenül került a Miatyánkba: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Az én korosztályom idehaza jószerével zsíros kenyéren nevelkedett.
Milyen is volt a kenyerünk?
Ma azt mondom, hogy jó volt a maiakhoz képest is. Nem tartalmazott adalékanyagokat, és a nyál enzimeivel keveredve cukorrá oldódott benne a keményítő, maradéktalanul feloldódott a szánkban. (Ma ezt a kenyerek nem tudják. Olyan érzetem van, mintha papírt kevernének a masszába, valamit, ami nem tud oldódni.)
Mindenesetre a választékot a kétkilós vekni és az orosz mintájú tepsi kenyér alkotta. Fülemben cseng még mindig az eladó hangja: Jó a tepsi kenyér, Krausz kartárs is azt viszi.
Mi a veknit vittük. Lehetett kevesebbet is kapni, mint két kilót. Félbevágva egy kilót, azt is ketté szelve fél kilót. Az öregasszonyok egy része szerette volna, ha a vekni végéről csap le egy félkilós darabot a pék, merthogy a kétszer kettészelt kenyér hamarabb kiszárad. Örökös vita témája volt ez annak idején. (A pék igazsága győzött.)
1956-ban sorba álltunk kenyérért, akkor is, ha lőttek (valakik az Angol u.-pékség környékén), akkor is, ha hosszú sort kellett végigállni. Megettük a vöröskereszttől kapott barna kenyeret is szárazon, csaknem penészesen.
1957-ben az NDK-ban nagyon kedveltem az ottani iskolában osztott vajas-lekváros zsemlét. Tálcáról kínálta egy Fraulein, lehet, hogy rácsodálkozott kielégíthetetlen étvágyamra.
A kenyér mindmáig meghatározó élelmiszerem. Zsírral, sóval, mustárral, szalonnával, fokhagymával, lila hagymával, lekvárral, mézzel, tepertővel, sajttal, olajos hallal, pecsenye szaftjával jöhet bármikor.
***
Jézus mondja: Én vagyok az élet kenyere...
Ízelítő a Róm 4. f.-ből:
Ábrahám is a hitből igazult meg
Ábrahám hitt az Istennek, és ez megigazulására szolgált ...aki tetteket mutat fel, annak a bér ... tartozás címén jár. Aki hisz abban, aki a bűnöst igazzá teszi, annak a hite számítódik be megigazulására. Dávid: Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója. Ábrahámnak a hite szolgált megigazulására ... körülmetéletlen állapotban. Az az ígéret, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. Mert ha a törvény alá rendeltek az örökösök, akkor a hit hiábavaló, az ígéret pedig érdektelen... azért hitből, hogy ugyanakkor kegyelemből is legyen... Ábrahám, „Sok nép atyjává rendeltelek.”... Ő a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, ... nem kételkedett Isten ígéretében, ... ez szolgált megigazulására. De ...nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. Közöm. Pál igazát Krisztus is kinyilvánította: „Azt akarom, hogy ott legyenek, ahol én vagyok” és még: „aki hisz énbennem, annak örök élete van”. Ez persze nem mentesít a hitből fakadó cselekedek végzése alól, csakhogy immár a szeretet lesz a mozgatója Krisztus követéseként.
2017.06.22. 06:23 emmausz
Mindennapi kenyerünk
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7712612535
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek