Egy tavalyi folyóiratban olvasom Sz. Szilárd önvallomását. Ebben említi magáról, hogy félművelt újságíró. Ezt pejoratív jelzőként szokták a kívülállók a zsurnaliszták fejélhez vágni. Mondhatta volna kedvesebben is. Mivel a legszéleskörűbb tájékozottságra törekedik, és tán rendelkezik is vele, nem elvárható, hogy minden szakterületen egyformán, komfortosan mozogjon. Inkább a menedzserre hasonlít, akit nem lehet eladni az egyes szakterületeken kellő tájékozódás híján.
Valaha két szélsőséget magam is megpróbáltam definiálni mondván, hogy
az abszolút szakember szinte mindent tud a szinte semmiről,
az abszolút menedzser szinte alig tud valamit szinte mindenről.
***
Egy viszonylag általános hibával találkoztam tegnap. Azt írja a FB-ra valaki, hogy „adótartozással rendelkezők”. Vélem, hogy akinek adótartozása van, az nem igazán rendelkezik vele, inkább púpként viseli hátán a tartozást.
***
Ma találkozunk érettségink 60 éves jubileumán. A fél osztály már odaátról integet nekünk. Az itt maradottak közül egynéhányan még főállásukat töltik be idős koruk ellenére. A többség különféle nyavalyákkal küszködik, és nem szívesen vallja be, hogy itt-ott kopott.
Pedig szorgalmasan járunk orvosi beutalóval ambulanciára, netán a kórházakba.
Tudván tudjuk, hogy akármeddig piszkálgatnak bennünket kívül-belül, amikor itt az ideje, megadjuk magunkat a sorsunknak.
Van olyan csoporttag, aki már jelezte, hogy belátható időn belül öregotthonba költözik.
Ez érthető.
Akik elénk élték az életet, és igen idős korukig el-eljártak osztálytalálkozóra, mesélték, hogy már csak néhányan jöttek össze, és azzal biztathatták egymást, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.
2025.05.26. 09:41 emmausz
Már hatvan éve
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1018867390
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek