Mickey webnaplója

A mezzo zenei tévécsatornát gyakran meglátogatom. Azon kapom rajta magamat, hogy már nem a zene érdekel, hanem, hogy a hallgatott zent kitől való és micsoda. Megpróbálom a korszakot meghatározni, és azt a nemzetet, amelynek vélhetően olyasmi a muzsikája. Aztán a szerzőre tippelek, és ha biztos vagyok benne, esetleg magára a mű nevére is. Ez elég jó kvízjáték, de hát megint egyértelműen jobb féltekés. Ahelyett, hogy magát az elhangzó zenét élvezném, a fejemet töröm a beazonosítási ismérvek kitalálásával.
Ez világnézetre fordítva olyasmi, mint a teológus, misztikus létmód között feszülő különbség. Az egyik ész érvekkel próbál operálni, és se vége, se hossza fejtöréseinek, okfejtéseinek, megnyilatkozásainak. A másik hagyja a csodába az egészet. Benne él, mozog, létezik. Ráébred arra, hogy Isten ingyenes szeretete veszi körbe őt és mindenkit. Mint ahogyan a levegő is mindenkit körbevesz tekintet nélkül arra, hogy valakiben tudatosul-e mindez, vagy sem.
Mindenesetre aki gyakran gondol erre, hallatlan biztonságban érezheti magát, amiért jó, ha kifejezi háláját, megvalósítja viszontszeretetét.