Egykor Krakkóban járva a Fő téren, a Maly Ryneken sétálva belebotlottunk a Fehérbe.
A Fehér (Biały) egy hófehérre maszkírozott bohóc, aki Cipolla-szerű erőszakossággal teremtett kapcsolatot az őt körülvevőkkel. Kire azért nézett furcsán, mert menekült előle, kit bekent fehér habbal, kit kifigurázott, kit kinevetett, kin megbotránkozott. Mindenesetre nagyon élt a fehér figura: a Fehér. Körbevették a turisták, és adakoztak. Ő meghálálta: Fehér maszatos arcával puszit adott, pukedlizett, vagy éppen duzzogott, ha kevesellte a baksist.
A Fehér attól hiteles, hogy óránként felújítja fehérségét, sehol nem látszik más szín testén, csak fehér.
Ha kinézek az ablakon, ugyanezt a fehérséget tapasztalom. Hajnalban eldőlt, hogy csakugyan tél van. Órák óta esik, zuhog a hó, mindent befehérít, a hangokat letompítja. A város csendes, mint a taxisblokád idején. A kocsik hangját jóságosan elnyeli, még a vonat zaja is letompul.
A fákon, műtárgyakon annyi hó gyűlik össze, amennyi elfér rajtuk. De már látszik a hó efemer volta. Mivel reggelre nulla fok lett, lassan-lassan csúszik le a szélvédőre tapadt fehér massza. Gondolom, délre jószerével átalakul a kép, és a fehér színesre vált, hacsak nem kezd el hatalmas tömegben hullani az égi áldás.
2018.01.21. 10:06 emmausz
Fehér
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7913591543
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek