Mickey webnaplója

Szolzsenyicint idézem, aki az 1920-as évek szovjetunióbeli állapotokról sok minden között így ír:
„Úgy állították be a dolgot, mintha nem hitükért magáért tartóztatnák le és ítélnék el az embereket, hanem mert fennhangon hirdették meggyőződésüket s gyermekeiket is abban a szellemben nevelték. Mint Tánya Chodkevics írta:
Imádkozzál, szabad, de csak
Isten hallja meg, ne más!
A szerző megjegyzi: Ezért a versért tíz évet kapott a költőnő. Majd még hozzáteszi: Az embernek, bár meg van győződve arról, hogy birtokában van a vallási igazságnak, el kell rejtenie azt… saját gyermekei elől!”
Az aufklärista felfogás Európa-szerte a legszélesebb körben terjedt, ha cizelláltabb formában is: „Hinni a templomban kell!” – hangzott a szlogen. Napjaink pedig ódzkodik attól, hogy vallásos jelképeket lásson maga körül. No persze (természet)tudományos módszerekkel a végtelen befoghatatlan. A PC-beszéd mindmáig így szól: A vallás magánügy.
De kérdem én, hogy a hiteles jézusi tanítások ismertetése lehet-e magánügy? Nem osztja-e meg övéivel minden felnőtt mindazt a jót, amit tapasztal, amit lelkiismerete és meggyőződése diktál, ami értékes, szép és szeretnivaló? Hogyan is tarthatná magában? És miért?
Nem olyan-e, mint a fű, ami tavasszal feltör és megújul. Mint mondják: kalapáccsal se lehet többé visszaverni a földbe.
Nos, Oroszországban is életben maradt a krisztushit, hiszen húsvétkor mindmáig így köszöntik egymást az oroszok:
Krisztus feltámadt!     
Valóban feltámadt!
***
Napi hír a FB-ról:
Tegnap hazafelé menet egy nyest láttam átszaladni a Bogdáni úton 22 óra 20 körül.
Hajaz arra a könyvtári jegyzetre, amely így szól: Elvittem a Faust.