Újraolvasgattam Herman Ottó természetleírásait. Próbálom egyiket posztméretűre faragni.
„A körös menti halászt egy véletlen kérdéssel nyertem meg. Észrevettem, hogy hálójának úszófái a vörösfűz fájából valók, s azt kérdeztem:
– Hát öregem, maga is vörösfűzből faragja a parát?
Az öreg erősen megnézett, igazított a kalapján, azután így szólt:
– No már, kéröm alássan, hetvenöt esztendőt értem mög; Örzsébet napján ülöm mög a feleségömmel az aranylakodalmat; mög is öttem már javakinyeremet, de még olyan uri embör nem járt erre, aki mögmondta vóna, hogy az a para vörösfüzből való. Pedig abból való a’!
Elmondott azután mindent. Felnyúlt még a szelemen padjára, s előkerítette a feketére füstölt villitőkét is.”
Szép nyelvezetet használ Herman, de az öreg halász is.
***
Saját ákombákomjaimmal találtam egy papírcetlit a Bibliámban. Ami rajta áll, nem tagadom meg ma sem:
Tested vétele
lelkem étele:
Kettőnk élete
immáron közös.
***
Az egyik jezsuitajelölt cédulát hagyott a könyvtári polcon: „Elvittem a Fauszt”.
Nem hagy békén ez a nyelvi tréfa. Néhány analóg mondatot kreáltam a millió lehetőségből:
Kérek egy kiló sajt. - Kérem, én nem gyártok selejt. - Kaptam egy gumidefekt. - Ennék egy kis diós metélt. - Kerülöm az őrült. - Lerágom a csont. - Szeretem a sziklakert. - Kergettem a nyest.
- Éjjel megnéztem a Tejút. - Ledobom az egyik ballaszt. - Elmondom a tószt. - Várom a szombat. -Kidobom a kacat. – Feldolgozom az adat. – Megoldom a feladat. – Átugrom a nyúlgát. – Eldobom a kézigránát. – Felveszem a kabát. – Hozom az ecet. – Megnézem a sziget. – Betartom az ígéret. – Lefölözöm a többlet. – Betartom a rendelet. – Felkeresem a kertészet. – Iszom egy joghurt. – Várom a lift. – Rúgtam egy luft. – Tunkolom a szaft. etc, etc.
A példák arról szólnak, hogy a -t végű szavak nem tárgyragosak, hanem alanyesetben állnak. Sok nyelvben megegyezik az alanyeset ejtése a tárgyesetével. Nemritkán a nálunk járó idegenek valóban így beszélnek, elhagyva a -t ragot, noha a magyarban ki kell mondani.
***
Hogy a legfontosabb dolgokról is szó essen a posztjaimban törekszem rá, hogy a sógor-püspök Varga L. (Laci atya) gondolatait megosszam. Íme kettő közülük:
A világ világossága vagyunk. A fény láthatatlan, mégis általa válik láthatóvá minden. Torzóvá válunk, amikor magunkat mutogatjuk fényként.
****
A mennyországban nincs panaszkodó, morgó, hálátlan ember. Ott mindenki tele van hálával. A rendszeres és gyakori hálaadás megváltoztatja a szívünket és felkészít a mennyországra!
Akarod? (Laci atya)
Utolsó kommentek