Tegnap megszabadultunk Neuhold márkajelzésű pianínónktól. Új gazdájának tréfából megemlítettem, hogy kellene szerződnünk az ügyben, miszerint kötelezi magát, hogy soha nem hozza vissza a hangszert.
Amit viszont el akartam mondani, hogy megismétlődött Örkény István egymondatosa: Túlélsz pöcök. A pianínó sokáig szerepelt a Népművészeti KSzV leltárában, mint olyan hangszer, amelyet egyik elhunyt igazgató valaha kedvelt, és amely ünnepségek kísérőhangszere lehetett. Módomban állt megvenni. Sok kellemes órát köszönhetek annak, hogy kedvemre nyúzhattam. A Népműv. cég megszűnt, így hát túlélte a pöcök, jelen esetben a pianínó. De a jó száz éves és kétmázsás behemót hihetőleg engem is túl fog élni.
A szállítás másik analógiáját egy Gelléri Andor Endre-novella adja. Ez arról szól, hogy lépcsőházban cipelnek a hórukk-emberek egy mackót, egy testes páncélszekrényt. De kifulladnak, elakadnak. Ekkor jön egy pohos úr, egy bankár, akinek a segedelmével sikerül teljesíteni a szállítást, sikerül felcipelni a terhet az emeleti lakásba.
Van ez így.
Bár nem én bújtam a hevederbe, nem én vittem le a hangszert, hanem három markos legény, én – látva szenvedésüket – a magam szerény tömegével támogattam az akciót.
Végül sikerült baleset nélkül elbánni a hatalmas tömeggel.
Ittunk hát egy-egy kávét a nagy ijedségre.
2018.10.06. 20:27 emmausz
Nincs új a nap alatt
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6514285929
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek