Volt egy néhány ismerősöm, akinek mindig minden szép volt, jó volt, hasznos volt, értelmes volt, kellemes volt, pozitív volt. Ha valamit fehérnek akartak látni, akkor a feketére azt mondták, hogy sötétfehér. Nemritkán ökölbe szorult az öklöm, mert miért nevezik jónak a hitványat, miért vannak mindig megelégedve, miért, miért miért???
Pedig igazuk lehetett, legalábbis nagyrészt. Mindenesetre közelebb voltak ahhoz, hogy panaszmentesen éljenek. Mivel szép a világ, idén az a feladatunk az eklézsiában, hogy ne panaszkodjunk.
Ez nagyon pozitív, de nem mindig könnyű.
Valahogyan Karinthy Így írtok ti c. művének két verse ugrott be. Az egyik pozitív, a másik panaszkodó. Ebben a sorrendben idézem meg őket.
1. Jöjjön akkor először a pozitív.
NAPOS DÉLELŐTT A DUNAPARTON
(Impresszionizmus)
Mily szép foltok a budai hegyek
Egy asszony jön: a fején nagy kalap.
Két kislány és egy kutya játszanak,
Távolabb két kis kutya csak.
Az ég, mint egy fehér opál,
Egy kis asszony megszólal: Ó, Pál,
Egy tábornok agg lábán a vörös stráf
Ifjan, szépen a Világba nevet.
Egy angol-flastrom jön, mögötte
Ráragasztva egy ember lépeget.
Menjek talán a borbélyhoz, igen?
S szakállamról, e kék foltról, íziben
Leborotváltatnám magam most?
Ni, látok egy sárga villamost.
A Duna mily szép, kék szalag
S egy sötét nyílás az út, az alag
S mily friss, lila nyakkendője van annak az urnak, ott
Ki most a hídról a Dunába ugrott.
S mily szép az a kékhajú nő
Ki után, mint fekete folt futok.
Mily sárga, szép folt az a nő
S mily szép, kék folt a képemen az a folt
A pofontól, mit férjétől e percben kaptam volt.
- Jöjjön a panaszos is.
Füst Milán: Epigramm
Jaj Uram, engem bántanak.
Nekem hideg nyállal kenik homlokom is.
És bizonyos tekintetben mindig rúgnak hátulról.
Jaj, roppant hideg hagymákat eszek.
És nekem kezeim ragadnak.
Jaj, tele van a föld bévülről kukacokkal.
És most jut eszembe, hogy az ember nem él örökké.
Jaj Istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal.
És fekete földben sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva.
Jaj keserű így az élet azér' mondom szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, s a súlyos angyal letorpad.
S fáklyáját lefelé fordítja.
Utolsó kommentek