Mickey webnaplója

T. László karnagy beszélt egyszer erről, tudniillik arról, hogy a kortárs zenében nehéz rendet vágni. Sok a kókler, sok a hatásvadász. A Vérnász zeneszerzője, Szokolay Sándor (Isten nyugosztalja!) is beismerte, hogy ebben a művében a modernség jelében modorosságokat komponált bele.   De nemcsak. Picasso is elismeri, hogy olykor szokott Picassót hamisítani. Lám-lám. Hogy értékes-e egy mai zene, színmű, vers vagy szobor, ez ügyben nincs más kapaszkodónk, mint maga a mester. Hogy milyennek ismerjük. Miket szokott nyilatkozni? Hol helyezi el saját alkotását, életművét. Hogyan szól az általános emberi értékekről?   
Voltam én már a zeneakadémián, ahol meghallgattam kortárs kompozíciókat. A közönség lelkesen tapsolt, én meg skizofrén tüneteket produkáltam. Vitt volna a tömeghangulat, de nem volt erőm tapsolni. Inkább röhögni lett volna kedvem a hallottak alapján.
Kísértetiesen hajazott arra az egyszeri, buliban elkövetett szemtelenséghez, amit cinikusan egy okos társunk ellen fordítottunk. Szó-pókereztünk, és mind tudtuk, hogy az általa megadott név tulajdonosa csakugyan híres ember, de egyként kitartottunk amellett, hogy nem ismerjük. Így elvesztette a játékot, mi meg összekacsintottunk.
De ez jelentkezik Szőke Szakáll Vonósnégyes c. bohózatában is. A kakofóniát a süket tábornok megtapsolja.
Ezt parodizálja Karinthy is, az Így írtok ti c. zseniális könyvében, aki egy kiállításról tudósítva kitér arra, hogy Bélkorogi Giccspancs Jenő miket alkotott. Hogy egy festmény barnás lazúrt mutat, penetráns szagot áraszt, címe: Látomások az emésztés világából. Vagy egy másik: Ezt nektek! c.,  amelyről kiderül, hogy a rendezők fordítva akasztották fel s mi a hátoldalát látjuk értékeljük stb...
Mi meg bámuljuk a képet, hallgatjuk a megfejthetetlen zenét, s próbálgatjuk befogadni az újat. Ez nem mindig sikerül.
Egykor a Ludas Matyi c. élclapban jelent meg egy karikatúra. A képen egy emberi torzó, közepén nagy lyukkal. A kép címe táblácskán: ANYÁNK. A szöveg áthúzva, átírva: A te anyád.
Olykor zavarba jön az ember.