Múlt héten intenzív rejtvényfejtésbe kezdtem.
H. I. szerint a sok sakk sakk sokkot okoz.
Lehet, hogy a rejtvényfejtés is.
A keresztrejtvényeknek külön nyelvezetük van, és ez a nyelvezet nem is annyira mai. A rövid szavak között sokszor szerepel a gil (blas), a ras (hafun), az alm, az ala és más, a mindennapi életben alig, vagy éppen soha nem használt szavak. Ido, mint mesterséges nyelv, ibo mint nigériai népcsoport, a trombitahang: tra és így tovább, és így tovább.
A hosszú szavak között visszatérnek a kamarazenekar, mint 13 betűs, és még néhány társa. Se szeri se száma az ilyen-olyan című verseknek az XY. c. kötetből. Ugyancsak hemzsegnek a megfejtendők között a múlt század filmcsillagai, híres atlétái, sportolói, filmcímek, kötetcímek, hadvezérek, politikusok.
Méltánytalan az az érzés, amivel szembesül a fejtő ember. Rájön, hogy nem telefonkönyv a feje. Egyáltalán nem biztos, hogy otthon van a politikában, a sportban, a filmek, könyvek, művésze(te)k világában. Elbizonytalanító az is, hogy a megoldások több variációsok.
Lehet, hogy igekötővel gondolja a készítő, lehet, hogy nem.
Lehet, hogy nem fekete négyzet kellene oda, csak vonal.
Lehet, hogy egy szónak többféle kiejtési és írásmódja van. pl. fel-, föl-.
Tapasztalom, hogy a rejtvényfüzet elején könnyebben megoldható feladványok szoktak lenni, nehézségi fokozat egyre növekvő.
Viszont ha egy személy a rejtvénysorozat készítője, egyes kérdések ismétlődnek a rejtvényekben. Ez segítik, ugyanakkor kissé gépiessé is teszik a kitöltést.
Mindent összevéve a rejtvényfejtés kedves időtöltés, de csak mértékkel adagolva. Különben rejtvénymérgezést kap a szorgalmas fejtő.
Utolsó kommentek