Mickey webnaplója

Nem féltek-e, attól, hogy világunkban, legalábbis a nyugati civilizációban eluralkodott
a bal félteke egyoldalú kikupálása. Az ész istenítése. Ennek megfelelően többnyire jobb kezesek vagyunk (én speciel balkezes).
Értelmünk pallérozása természetesen nem fölösleges, de az már nem természetes, hogy annyira a tudásra hajtottunk rá, hogy a másik oldal mintha nem is létezne.
Tudjuk, hogy a bal félteke a domináns, a jobb meg pallérozatlan (recesszív) félteke. Így fordulhat elő, hogy félelmetes nekibuzdulással dolgozunk tömegpusztító fegyverek megalkotásán, és nem gondoljuk végig, hogy ezek ártatlan embermilliók halálát okozzák.
Így fordulhat elő, hogy világunk a hasznosságot méri, a haladás iránya a GDP-növekedésben méretik, és nem foglalkozik érdemben azzal, hogy mik a következményei: Nevezetesen, hogy belefulladunk a túltermelés következményei miatti termékfeleslegekbe.
Dobd el, van már jobb, vegyél meg mindent, ha kell, ha nem, cseréld le, vágyakozzál mindenféle újdonságokra.
Ezen az sem segít, hogy a dolgok egy része újra hasznosítható. Ha már felesleges egy tárgy léte, újra hasznosítva is felesleges lesz. Másképpen megfogalmazva: Attól nem tűnik el a matéria, hogy átszabom, és megpróbálom hasznossá tenni. Jobban járna a világ, ha a jobb félteke adottságaival IS élne. Van az is olyan kreatív, mint a bal félteke.
Ebbe tartozna az érzelemvilág pallérozása, az emberi kapcsolatok ápolása, a művészetek felé fordulás, a szolgáló szereteten való mindennapos munkálkodás.
Hányszor előfordult már velem, hogy belső késztetést éreztem a képzőművészetek valamelyik ágának a gyakorlására. Nem gondolom, hogy túl a hetvenen kellene rajztechnikai képzésre járnom, de hogy mindig is éreztem, hogy valami belém szorul az önkifejezési lehetőségek ki nem használása folytán, az biztos.
Igaz, hogy az utóbbi évtizedekben mindig volt itthon billentyűs hangszer, hol pianínó, hol szintetizátor féle, és volt húros hangszer is, előbb hegedű, majd gitár. Az is igaz, hogy zene iránti vonzódásomat segítették a hanglemezek, magnófelvételek, ma már a youtube.
Ezek együtt a passzív és aktív kifejezési lehetőségek egy része. De miközben értékelem a képzőművészeteket, nemigen műveltem őket, csak befogadtam.
Végső soron azt gondolom, hogy a két agyfélteke lehetőségeinek egyensúlyban tartása volna a célszerű. Több mecénás kellene hozzá, talán a kevéssé használt képességek erősítése.
Talán harmonikusabb emberek szaladgálnának a társadalomban világszerte, ha mindkét féltekéjük aktív állapotban leledzene.   
NB.: A fotózásban azért lelem örömömet, mert valamiképpen hatásos kifejezési eszköz lehet azokról a dolgokról, amelyek valami miatt megragadnak engem (és minden más fotóst). A digitális technikát pedig azért, mert nem terheli meg a környezetet, nem szemeteli tele a világot feleslegesen.