Mickey webnaplója

A köd csak a tájat ülheti meg, kedélyemet nem ülheti meg. A világban (és itthon is) zajló események nem éppen lélekvidámítók, de nem ülhetik meg a kedélyünket. Az enyémet legalábbis nem. Hiszünk egy jobb világban, hiszünk abban, hogy az emberek nem fognak tömegestül kifordulni emberségükből, nem mennek le kutyába. Meg vagyunk váltva, hacsak … be nem állunk a csaholók közé. Mit is ír Angelus Silesius? „Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, de benned nem, te attól még örökre elveszett maradsz.” A betlehemi születésre minden évben emlékezünk.
A legvadabb Rákosi-érában is találtam olyan betlehemet, talán a Ferenceseknél, amely háttérzenével is gazdagította a látványt. A hívőket a betlehemi történés békessége töltötte el a fűtetlen templomban.
1956-ban a menekültek között akadt egy kamasz, akit a SZER tudósítója a karácsonyról faggatott, s aki a maga kamaszos módján így reflektált: „Én már nem izélek a karácsony után”. Sokáig emlegettük. Utóbb pedig (már itt a lakótelepen) egy december 20. körüli időben vonult előttem egy harsány társaság. Fiúk voltak, azzal hencegtek, hogy nekik semmit se jelent a karácsony.  Elgondolkoztam rajta. Nyilván korábban is akadt, akinek nem mondott semmit a karácsony, de legalább nem hencegett vele, hanem sajnálta.
Megértem azokat az egyedülállókat, akik magányt érnek meg ilyenkor, sajnálom is őket. De nem ők azok, akik az ünnep ellen szólnak.    
A köd(ösítés) nem hathat nyomasztólag hangulatomra, felülírja annak a jelenléte, akinek eljövetelére emlékezünk. Ez ésszel követhetetlen, mert nem racionális a történés. Csak hittel ragadható meg. Annak az irgalmas Istennek az akciója, aki nem hagyta magára az embereket, hanem felemelte magához.
Nem fogadják el sem a más valláson lévők, se az ateisták, de még Pázmány is felveti a gondolatot a csecsemő Jézusról: Megszoptassalak-e mint fiamat, vagy térden állva imádjalak, mint Istenemet? – adja a kérdést Mária ajkára. 
Jól felelni erre, mint az előzőekben utaltam rá, csak a hit fényénél lehet.
Hogy a korábbi korok érzülete mennyire más lehetett, azt jól példázza nekem Händel Messiása, annak is a 13. Pastoral Symphony  tétele. Ma is mély érzelmeket kavar bennem, ha a rövid zenekari részt meghallgatom.
Hol vagyunk ettől a bensőségességtől?   
***
PS.: Utólag értesültem róla, hogy megrendelt, ultrabalosok által végrehajtott provokációk során tegnap a parlament előtt álló rendőröket füstgránáttal dobálták, a felállított karácsonyfát úgyszintén, a gyerekeknek szánt szánkókat összeborogatták, némelyiket elégették, s azt skandálták, hogy nem kell a fa, meg azt, hogy égjenek a rendőrök is a tűzben. 
Isten bocsássa meg nekik, mert ők se tudják, hogy mit cselekednek.