Régóta tapasztalom, hogy egy-egy influenzajárvány alkalmával előbb környezetem dől ki, majd amikor már mindenki kilábalt a nyavalyából, akkor jövök én. Ellenállásom megtörik, ha akaraterőm nem is. Nem akarok beteg lenni, s mégis az leszek.
Nem ez történt most is? Tegnap reggel semmi bajom, némi orrfújogatást leszámítva, késő délutánra már berekedtem. Éjjel kulminált ez az állapot. Szopogattam a gyógyszert, s valamicskét engedett a szorításából a váladékképződés.
Ez örvendetes.
Ma este viszont indul egy társaság a Balatonra hétvégére. Együtt a szép táj, jó társaság, jó körülmények.
Mennék is, meg maradnék is. Nem tudom, mikor teszek jót a többieknek.
Meg tudom húzni magamat egy sarokban viszonylag visszafogottan, csendben. De kérdés, hogy akkor meg minek odamenni? Csendben visszafogottan itthon is ellehetek, és nincs az a rossz érzésem, hogy bárkire nézve fertőzőveszélyt jelentek. 
Most dél van. Van rá hat órám, hogy meggyógyuljak, a könnyebbedés jeleit világosan mutassam, vagy bedobjam a törölközőt.
Lesz, ami lesz. 
Nem először fordulna elő velem, hogy feldobok egy pénzérmét azzal, ha fej: megyek, ha írás: maradok. Tegnap vettem egy FülesBagoly újságot. Fejthetem kedvemre a kockás feladványokat. Végiglapoztam. Hátha most találok benne egy elfogadható humort.  Azt, ha nem is, egy szakállast igen. Így szól:
Sorakozó a katonaságnál:
Az őrmester egyszer csak felkiált:
– Ki mozog ott?
– Uram, csak a Föld mozog – vágja rá az egyik lelkes kiskatona.
–- Ki mondta ezt?
– Galilei – hangzik a válasz.
– Galilei közlegény, lépjen ki!
– De hát ő a tizenhetedik században mondta.
– Nálunk nincs is tizenhetedik század – zárja le a vitát az őrmester. 
Mégis igaza volt annak, aki a magyarok viccei ellen azt a kifogást emelte, hogy zömmel kárörvendésen alapulnak. Egy náció, egy foglalkozás, stb. karikatúrái. Hol igaz módon, hol nem.
***
Hat óra múlva
Nem dobtam fel pénzt, eldöntöttem, hogy maradok. Ha elmegyek, fertőző veszélyforrás vagyok. Ha maradok, akkor nem. Majd legközelebb. Van jó könyvem, van jó kajám, lesz jó egészségem, mi kell még?
Reggel a templomablakba rakták azt a minikönyv-sorozatot, interjúk ezek, amelyet a Kairosz menedzselt. Tán több százra tehető az emlékezők száma. Mindben találnék életvezetési ötleteket. Mivel a sokból az első hetet magamhoz vettem, nekifogtam a Nemeshegyi Péterrel készült interjúnak. „Pepi bácsi” közli a minievangéliumot, amely az ő megfogalmazása: Van Isten!  Szeret az Isten! Velünk az Isten! Hazavár az Isten!
És mivel kicsit ki is fejti a következő mondatokban, még megidézem:
A szeretet és annak alkotása örökké megmarad... Ezeket sem halál, sem világvége nem teszi tönkre, mert maga az Isten a szeretet, aki ezeket fönntartja és támogatja mindörökre.  
Végszónak is jó, sőt lényegesen jobb, mint egy végszó.