Mickey webnaplója

Két hete vírusosinfluenza gyanújával kínlódtam. Magam se vettem észre, hogy mikor ment át ez pollenallergiába. Kapar a torkom, fújom az orrom. Még nem csípnek a szemeim, mert még az elején tart a szezon. A barkák porzanak, reggelre a szélvédőmön alig lehet kilátni, majd csak ezután jön a nyárfák vattája, nos, akkor nagyüzemire vált az allergia. Ma reggel még a szélvédőre se lehetett panaszom, mert az éjjel esett.
Éjjel esik, nappal olvasok. Mégpedig zsákbamacska irodalmat.
Előkapok egy interjúkötetet, és csak sejtésem lehet róla, hogy megszólít-e, vagy sem. Némelyik igen, némelyik nem. Némelyik alanyát nem is ismertem, mégis örömmel mélyedek el mondanivalójában. Másokat ismerek, de nem tetszik nyilatkozatuk.
Ismertetek Thuronyi István nevű festőt? Ugye nem. Én se ismertem. Sokoldalúan képzett felvidéki nemesi család sarja, akit az élet ide-oda vetett, s aki végül Franciaországban kötött ki, s bár agrárszakember volt, 68 éves korában – jó kézügyességű lévén – elkezdett festeni, mégpedig a Chemin Neuf-közösség tagjaként. Amúgy Lourdes-ben él és alkot. S íme, nyilatkozik is. Néhány gondolatát megosztom.
- Szerinte a legszebb szín az ultramarin kék.
- A napját így kezdi: „alleluja és ámen”, azaz áldjátok az Istent és úgy legyen.
Ezt írja: - Megtérésem óta mindig több és több fény jelenik meg a vásznon.
- A mű imában fogan.
- Isten két könyvet adott nekünk, a Bibliát és a természetet.
- Amikor őszintén imádkozva festünk, képünk olyan nyelvezetté lesz, amelyet a néző csak akkor ért meg, ha ő maga is imádkozik.
- Amikor egy festményt nézünk, …elengedhetetlen, hogy kitárjuk a szívünket, amely az érzelmeink és megérzéseink székhelye. A fejtől a szívbe kell eljutni. Sokak szerint az ember számára ez a leghosszabb út.
***
Olvasok egy szuper értelmiségitől is. Ilyeneket fogalmaz meg: „Végeredményben a megkülönböztetés jelentőségét abban láthatjuk, hogy  az extern individualitás biztosan leírható megragadható, kimondható adekvát módon a nyelv által, az intern nem biztos.” Mi tagadás nem lettem ettől sokkal okosabb.
Van egy érthetőbb kitétele is: „A könyveim közt élek. Olvasom őket, de keveset olvasok el…  Belenézek egy helyen, majd egy másik könyvbe egy másik helyen, … és így tovább.”
Azt hiszem: ez utóbbi tanácsát elfogadom.