Mickey webnaplója

Magam is meglepődöm azon, hogy a kortársnak számító Szokolay Sándor (†2013) zenéjét mennyire nem ismerem, pedig saját bevallása szerint termékeny komponista volt. A vele készült interjúkötet tele van rokonszenves gondolatokkal. Ebből tallózok búcsúzóul, mivel utoljára a vele készült kötetet olvastam. Nem is tudom, hol kezdjem. A komponista életéről vall, annak is leginkább az ökumenére hajló vallásosságáról. Igen gondolatgazdag az anyag.
- Az ember a hazaszeretet képességét az anyanyelv okán kapja meg… Akik ócsárolják, elárulják a hazát, lehet, hogy nem tudják, mit cselekszenek, de borzalmas dolgot művelnek. Kockára teszik a hazaszerető emberek tulajdonát is. Ez a leghitványabb dolog, amit el tudok képzelni – nyilatkozza.   
- A politikusok feladata lenne jó arányokat teremteni, koordinálni az értékteremtő területeket, a kultúrát, a tudományt, a természet védelmét, a népszaporulatot és így tovább. Nem ezt teszi. (Szívemből szól a mester. Én is azt gondolom, hogy a kulcsfontosságú területeket folyamatosan húzni kellene felfelé és arányosan. Olyasféle háló lenne ez, mint egy sokhelyütt alátámasztott pókháló.)
Gyermekkorában Gyöngyöspatán élnek: A patakhíd mohás boltívét simogattam, a vízből kiálló kövekhez beszéltem: ’Azért szeretlek benneteket, mert más észre sem vesz’. Mire tanító nénije anyjához: ’Rendben vannak a gyerek idegei?’ Mire anyja: ’Ugye kisfiam, nem hozol ránk szégyent?’
- Békéstarhosi éveiről megjegyzi: Kodály mondta, hogy élményiskolákra van szükség. Az iskola a politikai szűklátókörűségnek esett áldozatul 1954-ben… ’Akkor hol voltak még olyan technikájú hanghordozók, mint manapság, meg szegények is voltunk, mégis a beszívnivaló, a kultúra sokkal több volt, az érdektelenség sokkal kevesebb.’    
- Kodályt idézi: „Magyar magyart rontja, kár, bár több esze lenne már”. (Nem beszéltünk össze bennem is nagyon elült ez a gondolat és időről időre idézem. Bár ne kellene!) 
- Hamvast idézi: ’Felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.’ (Igaz. Minden mindennel összefügg.)
- A Tűz márciusa (56-nak állít emléket) c. munkámért Kodály megszidott: ’Hogy mer ilyen művet írni?’ ’De hát tanár úr és a Psalmus Hungaricus? Hogy »ne bántsd a magyart«? Azt Ön írta. Nekem tanár úr a példaképem.’ Mire ő: - Én azt öregen írtam. De mire maga megöregszik, nem fog írni semmit, mert rég indexen lesz!   (Volt kurázsi ezekben az urakban.)
- A kortársak pimaszsága: „A Szokolay megint magyarkodik, meg kodálykodik.” ’Pedig annak kell szégyellnie magát, aki a mai liberális oktatáspolitika piszkos tengerébe segít vizet hordani azzal, hogy hallgat. Kodály neve ma nem szerepel a nemzeti alaptanterv zenei neveléséről szóló fejezetében.’- mondja Szokolay.
– ’Kodály csak olyankor szólt két szót, ha egy nem volt elég mondandója közlésére. Egyszer azt mondta: »Nem az az érdekes, hogy maga mennyire tehetséges; kicsi, közepes és nagy tehetséggel születnek az emberek. De ha nem kap hozzá tartást odaföntről, semmit se tud megvalósítani.« Hát ilyen ember volt Kodály. Szentként tisztelem.’
- Bartókot is idézi: ’A klasszikus művek a természet törvényei szerint íródtak, azaz Isten törvénye szerint, attól klasszikusok.’
SzS hitvalló komponistának tudja magát: ’Hű maradtam Kodályhoz, a hitét gyakorló katolikushoz, a református Ádám Jenőhöz, és feleségemhez, aki evangélikus.’
- ’Isten elképzelhetetlen: egy erő, ami fény és szeretet. Nincs alakja, nincs arca. Illatos dolgokról beszélnek az Énekek énekében. Az örökkévalóságot a súlytalanság állapotához tudnám hasonlítani. Odaát a hit, a tehetség s a szeretet nem vész el. (Téved: a hit elvész, mert a tapasztalatok miatt okafogyottá válik.)
- Sándor, milyen jó neked, hogy hiszel. No hiszen. Ez mindenki számára adott! – mondja.
- ’Az írásaim? Sz. S. nem lehet a családban kötelező olvasmány!’
- ’2002-ben megpróbáltam feldolgozni a választás körüli eseményeket. Éreztem, hogy nem volt tiszta küzdelem. … Két évig nem néztem tévét… A két választási forduló között ott voltam a Kossuth téren, és úgy éreztem, hogy 56 szelleme suhant át a téren. A globalizáció, a bankárszellem ellen tiltakoztunk. Szerettük volna kevésbé kiszolgáltatottan élni saját életünket. (Mi is ott voltunk: felemelő volt az a hatalmas békés együttlét.)
- Zárógondolata: A pünkösdi üzenet erejére volna szükségünk: „Mindnyájan egy akarattal együtt valának!” Ez az, ami lehetne! (Kellene ma is jobban, mint korábban bármikor.)
Bocs, hát ez jó hosszú lett!