Mickey webnaplója

Nagypéntek állami ünneppé avanzsált. Tegnap a szertartás 15-h-kor kezdődött. Az énekkar próbált, a ministránsok úgyszintén. Én is próbáltam énekelni, de túlságosan rekedt vagyok hozzá. A passiót négyen olvasták a szokásos leosztásban. A történet felolvasása után nyugalom szokott belém költözni. Immár bánthatatlan a Megváltó. Tisztességgel eltemették. Ez a mélységes belső béke, már-már megrendülés idén nem volt olyan hangsúlyos, mint korábban. Bár ismerem a János-passiót, nagyon kellett az értésre figyelnem, hogy ne essem ki az események egymásutániságából. Nagyon kellett figyelnem, mert csak én vagyok régi, hallásom már nem a régi.
***
Viszont néhány tételt meghallgattam Heinrich Schütz Máté-passiójából. Ezt volt szerencsénk énekelni egykor (A királyi többes onnan, hogy feleségem is énekelte - a női kórusszólamot.) Legjobban a kezdő kórust szerettem, amely méltósággal hömpölygött, mint egy folyam víztömege: „A mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedése, mint azt megírta e könyvben minékünk Szent Máté.”
És a vége két kórusa: „Lásd, mi jól tudjuk, hogy e népcsaló mit mondott, még mikor köztünk járt: Én harmadnapon újra feltámadok. Ezért te mondd ki, a síron őrség álljon! Három nap őrizzék, mert jöhet titkon sok tanítvány, ellopni őt. A népnek azt hazudná: feltámadt a sírból. Ez újabb álnok csalás, rosszabb, mint az első.”
A zárókórus megismétli a méltóságos hömpölygést, amilyen hangvétellel indította is a komponista a művét:
„Téged áldunk Krisztus, aki érettünk
fönn a kereszt fáján kínhalált szenvedtél.
Ott ülsz az Isten trónja jobbján, Krisztusunk.
Szánj meg minden bűnöst most és örökké!
Kyrie eleison,
Christe eleison,
Kyrie eleison!” 
Így megy át a húsvéti feltámadásába a nagyhét eseménysorozata szombat este.
***
Nemrég temettünk egy fogyatékkal élő fiatalembert. Míg élt, mi tudtunk többet a világról. Most, hogy jobb létre szenderült, hasonlíthatatlanul többet tud mindnyájunknál. És jól van ez így! Nyugodjék békében, örömben odaát!
Nem ma jutott eszembe, de eddig nem akartam leírni.
***
Részletek egy Konrád György (94) brácsaművésszel készült interjúból:
- Nekem hülyetelefonom van (szemben mások okostelefonjával)
- A brácsások ismerik a legtöbb brácsás viccet: „Minden hegedűs jó brácsás, de nem minden brácsás jó brácsás.”
- Ma nem a zene a lényeg, hanem a technika – mondja. Tele van a világ virtuózokkal, akik nem törekednek, hogy visszaadják, amit a szerző írt a kottába. Nem jelenik meg előadásukban a zene tartalma. (Van igazsága.)
- Amikor egyetemmé lett a zeneakadémia, Banda Ede azt mondta Kovács Dénesnek:
Dénes, téged lefokoztak. Ő megkérdezte: - Miért?
Mert eddig DIrektor voltál, most meg csak rektor.
- 90 év felett Pablo Casals normálisan játszott. Mieczeslaw Horszowski 100 évesen koncertet adott. Azt mondta: A kezem tudja a dolgát, a fejemben a kotta… egy problémám van csak: Hogy jutok el az öltözőből a zongoráig!!!?
- Nem mindenki ilyen szerencsés. A kitűnő hegedűs, Yehudi Menuhin az utolsó idejében borzasztóan játszott – jegyzi meg a sokat tapasztalt zenésztárs.