Na jó, az Ikarus-modell kedvéért idemásolom a 11 éve feltett posztomat.
29-es járat
Kolosy tér
Ha a járat társasjáték volna, akkor ez a tér volna a Starttal jelölt mező. Tíz évvel ezelőtt koptattam először nagy kockaköveit. Ezt ma nem tehetném meg, mert leöntötték flaszterrel. Itt találkoztam Janó barátommal, aki az előre megbeszélt időpontban hozta a kért 100 000 forintot, hogy megvehessem a lakásunkhoz közeli garázst is. Máig hálás szívvel emlékezem Janó természetesen egyszerű gesztusára.
Egyebekben ez az a tér, amelyhez két verekedés fűződik. Valamikor a nyolcvanas évek második felében egy zöld érzelmű és következetes gondolkodású vállalkozó tüzeléstechnikust, Vasuta Gábort verték meg a buszsofőrök, amikor ikszedszer kérte, hogy ne eregessék a térre kipufogógázukat, ne túráztassák alapjáraton a motort, hanem kapcsolják ki. Hát ez nagyon nem tetszett a sofőröknek. Talán azért nem, mert ócska buszok közlekedtek, s ha egyszer leállt volna a motor, többé nem tudtak volna életet lehelni bele.
A másik eset is meglehetősen prózai volt. A Szépvölgyi út forgalmát leküzdve nagy ívben állnak be a 29-esek a végállomásra. Örülnek, ha kapnak egy slisszanásnyi időt a szemből jövő autósoktól. Azon a nyári délutánon is így történt. Ám a busznak is igyekeznie illik, így köszönve meg az elsőségéről lemondó autósnak jóindulatát. Nos ebbeli igyekezete közben a vezető egy keresztben átballagó fiatalembernek szorosan a nyomában haladt, látszólag már-már elütéssel fenyegetve őt. Több se kellett a gyalogosnak. A beálló buszra fölpattant, felrántotta a vezetőfülke ajtaját, és nagy komótosan és kitartóan öklözte a sofőrt, amiért az kocsijával belépett az ő aurájába, és igyekvésre nógatta. Egy darabig folyt az egyenlőtlen küzdelem, mikor az indítóházból erősítés érkezett. További két sofőr – no meg a sértett – immár egyesült erővel kezdett hozzá a kiskakas kikészítéséhez. Megvallom, nem vártam meg az ügy végződését. Mindenesetre azt gondolom, hogy a delikvens megfontoltabban fog hozzá legközelebb a lincseléshez, ha ugyan lesz még egyszer mersze hozzá.
Maga a tér sokat változott: az indulásra váró buszról viszonylag messze el lehetett látni. Reggel már gyülekeztek a helyi ásatáshoz a munkások, amikor az Új Udvar üzletközpont alapozása még nem kezdődött el.
Közvetlenül a megállóban egy igen öreg, vélhetően jobb napokat megért öregember egy zárható vasasztalból és egy faviskóból-bodegából álló alkalmi elárusítóhelyből álló valamiből kínálta könyveit! Többször végignéztem a kínálatát, de sohasem vettem tőle semmit. Csövesek hozták a kikukázott újabb szerzeményeket. Ma a felújított, kékre festett műemlék kereskedőház földszintjén, a megállóban egy árkádos üzlet üzemel, a virágos Alex. Elcsodálkozom: miért hagyja ki ezt a poénos szlogent, mely olyannyira kínálkozik nevére: Alexebb rózsa Alextől. Az Öné is lehet!
Egyebekben rútabb lett a tér és a Szépvölgyi út felfelé menő szakasza is, mert óriásplakátok rongálják a tájat, a természetet, a kilátást. Álljon itt a számomra leghülyébb két plakát. Az egyik az említett út mentén állt. Bombázó szőke – ahogy mondják – meglehetősen kacéran egy szál alsóban, pusztán kacsói takarják kebleit. A szöveg szörnyű hozzá: A jövő héten leveszem. Nem akarok fantáziálni, de addig mit csinál, amikor „szükség”-es. Egy hét elteltével még nyomasztóbbá vált a szöveg: Majd bolond leszek levenni. Hát!???
A másik plakát a buszok farán-oldalán virított. Szintén egy szöveg: „Egyen teát!” Nekem ez jutott eszembe: Menjetek a fenébe! – így, tegezve.
Egy idő múltán itt találtam az egyik legszellemesebb plakátot is: A szövege jó: MOST INGYEN KAPHAT AJÁNDÉKBA EGY NIKONT. (majd alatta)
A SZERETTEITŐL.
Utasok, potyautasok. Felszáll itt tanuló és tanár, közöttük egy középkorú pohos és rendetlen agglegény küllemű ember. Na, és a stüszikalapos jó közepes nő. Neki törzshelye van. Az első ajtón száll fel, és a legközelebbi – érdekes módon a menetiránnyal szembeni – egyes ülésre tottyan le. Bifokális szemüvege alól figyeli a többieket, miközben szája úgy csücsörít, mint a kicsavart citrom. Ajkait sugarasan beráncolta az idő. Trottőr sarkú cipőt visel és néhány nőies aranygyűrűt.
Egyébként nagyon vegyes a népség. Többen reggeliznek. Na, nem úgy, mint otthon. A lila-sárga joggingos anya nyers sárgarépát rágcsál, és azzal kínálja süldő lányát is. Némelyikük a péktől hozott finomsüteménynek nem tudván többé ellenállni – összemorzsázva saját fészkét – kajál. De a bigmek büdös vöröshagymája sem hiányzik az illatválasztékból.
Hogy indulásig ne unatkozzunk, elszórakoztat a buszban kifüggesztett automata információstábla monoton percegése. Hol azt jelzi, hogy a Kelemen László utca következik, hol azt, hogy déli tizenkettő óra van. Kissé bizarr mindez reggel a Kolosy téren. Volt rá példa, hogy mikorra szépen elrendeződtünk volna, közölték velünk, hogy aki siet, szálljon csak át a mellénk bejövő buszra, mert az indul hamarabb. Hálásak lennének a filmesek, ha egyszer lekaphatnák a XXI. századi új honfoglalást, amikor is az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők lesznek. Ha azután a hűtővíz se folyik a farmotor felől, és a vezető is újabb ajtónyitással felvette a még futva érkező versenyzőket tetszése szerint, akkor csakugyan elindulunk.
Az első megálló az
Ürömi utca.
Csaknem mindig akad olyan utas, aki ezért az egy megállóért száll fel. Talán igaza is van, emelkedőn kellene megtennie odáig az utat. Így ezek leszállnak. Bár még nem nyit ilyenkor a szemközti cukrászda, ahol igen jó fagylaltok és torták kaphatók. Az Ürömi utcánál egy nő szokott felszállni, aki mindig hangosan köszön a sofőrnek. Korábban egy másik nő szállt itt fel, egy hatalmas kalapot viselő feltűnő jó közepes. Szertelen viseletével és egzaltált viselkedésével tartotta magán a többiek figyelmét. Egy ideje nem látom. Talán elköltözött. Indulás után rákanyarodunk az Pusztaszeri útra. Ahol egy jobbról beszájadzó, igen erős lejtésű utca (Alsózöldmáli utca) forgalmát jobbra haladást előíró tábla irányítja. Egyik nyáron egy teherautó robogott le ezen az utcán, és rohant bele a szemközti ház kőkerítésébe, s csapódott is bele a házba. Állítólag elromlott a féke. Szerencsétlen vezetője ottveszett. Sokáig koszorú jelezte halálának a helyét. Nos az innen kijövő autók közül a szemesek (szemtelenek) időről időre mégis megpróbálnak bevágni balra, hogy kocsisort előzzenek meg a Szépvölgyi útra való mentükben. Jött többek között egyik reggel a magyar úrvezető a pajerójával a busszal szemben. A busz tülkölt, a terepjárós is mondta a magáét, de tudta, hogy vesztésre van ítélve. Meg kellett hátrálnia a busz elől. Szégyenszemre legyőzetett a busz utasai és az ő kocsijában ülő hölgy szeme láttára. Amint megtisztult hát ez a terep, tovább csoszog a busz felfelé, és odaér ahhoz a palavetődést mutató kőfalhoz, mely egyre kopik, mállik. Szép fényképe volt gyerekkori földrajzkönyvünkben a ferde vetődés bemutatására. Mikor a 29-es vonalon utazni kezdtem, az egyik nagy kőtábla látható módon kilazult a többi közül, és elkezdett lejjebb és lejjebb ereszkedni kellő alátámasztás híján. Két három éven át követtem lassú mozgását. Egyszer aztán valóban megpecsételődött a sorsa. Néhány méternyi zuhanás után a porban kötött ki.
A busz egyre emelkedik. Még mielőtt egy jobbkanyar után megállna, szép kilátás kínálkozik a pesti oldalra. Az esetek nagy részében ellátni a panoráma széléig, valahová Pesten túlra, kb. Gödöllőig. A horizontot megüli a szmog, és csak lassan lassan kúszik elő a füstköd mögül a napkorong erősrózsaszínje. Így érünk a
Felhévízi utcai megállóhoz, ahol a – szerintem potyázó – feketemunkások egy része elhagyja a buszt. Itt korábban egy kiskrapek szállt föl, és alapos kutatásba fogott, míg meg nem nyugodott szeme egy szabad helyen. Azonnal odafurakodott, s elfoglalta. Később – ahogy okosodott az iskolában – előkapta Népsportját és belemerült a szecska olvasásába. Ma már nagy fiú. Lehiggadt, nem is olyan fáradt reggelente. Ritkán látom. Ugyanitt száll föl egy babaarcú lány. Mindig elöl száll fel. A megállónál lévő házban lakik. A ház udvarában egy öregasszony rituális búcsúztatásába kezd. Több plüssállatot forgat, lenget. Csak úgy köröz a farkukkal. Talán műmókusok lehetnek. Azt gondolom, szörnyű snassz dolog a lány számára ez a feltűnő mutatvány. Felszáll itt még egy lány. Általában borús. Mindig hátul száll fel, anyányi gimnazista: hátizsákján kismackó fityeg. Hogy gazdája miért nem tud felnőni, ki tudja?
Eggyel feljebb (Pusztaszeri út 25.) szinte sose áll meg a busz, mert nincs miért, kiért. Pedig KISZ-vezetők számára készültek. Talán már nyugdíjba kerültek azóta, és otthonülőkké lettek. Mindenesetre az egyik ház előkertjében vesztegel egy formás világoskék Opel-Kadett. Először még kihúzta magát. Egyre porosabb lett, megroggyant, összement, a por humusszá vastagodott, a nap, az eső, a fagy, a hó kikezdte. Megrozsdásodott. Ma alig látszik a bozóttól, egyébként is álcázza magát azoktól a növényektől, melyek megtelepedtek rajta.
A Pusztaszeri út 29-nél aztán annál inkább megáll a 29-es. Korábban egy görögös szépségű, komoly viselkedésű tanulólány szállt fel. Azóta alighanem leérettségizett, mert évek óta nem látom. Talán az ellenkező irányban utazik és más időpontban. Utóbb nagyon formás szép hölggyé cseperedett, akin sokak szeme megállt. Olykor egy jó közepes, joviális, öltönyös-diplomatatáskás úr is felszáll. Egy ideig angol nyelvkönyvét szedte elő a még ezen kívül uzsonnát tartalmazó táskából, és a nyelvkönyvet bújta, mint akinek előírták pótolni a szocreál időkbeli mulasztásait. Mostanában már őt se látom. (Még)jobb helyre költözött? Ki tudja.
Az újabb kanyar nagyon érdekes. Az emelkedő itt átmenetileg komollyá válik. Télen a lestrapált futózású autókerék itt pörgött ki a legjobban a friss hóban. Percekig araszoltunk fölfelé. A motorzajból ítélve mehettünk vagy ötvennel, valójában centimétereket haladtunk csak. Még a lélegzetünket is visszafojtottuk az utastérben. Fogadásokat köthettünk volna: vajon visszacsúszunk-e, vagy sikerül a kritikus szakaszon túljutnunk. (Sikerült.) Vagy tíz türelmetlen hóláncos kocsi tülkölt és szitkozódott mögöttünk. Nos, ez az a kanyar, ahol egy kőkereszt állt, majd kiemelték. Nagy örömömre csak húsz méterrel lejjebb kerestek neki helyet, s nem távolították el, mint Lenint a Dózsa György útról (utóbbi is nagy örömömre szolgált). Tették ezt azért, mert egy korszerű dizájnnal készült házat húztak fel, és újra kellett álmodni a térkiképzést. Emlékezetem szerint Finta József terve valósult meg itt. Tábla igazolhatja állításomat. Nos, hogy a Tömörkény-novella szóhasználatával éljek, és a tárgyra szorítkozzak, így jutunk el a Szemlőhegyi barlanghoz. Az ottani megálló – Felső Zöldmáli út – nagy megkönnyebbülés a busznak. Leszállnak a fiatalok … valamelyik környékbeli iskolához igyekezvén. Itt szálltak le egy magánklinika orvosicái és asszisztensei is, amíg működött. Hónapok óta tábla hirdeti, hogy eladó az emeletes ház fügefástul. A nők egyike mindig nagyon csinos volt. Valamelyik amerikai filmsztárra hasonlított, arra, aki a Kaktusz virágában játszott.
Tovább is van, mondjam még?
A Zöldmáli lejtőig manőverezni kell a busznak. Parkoló autók és a szembejövő forgalom nehezítik a haladását. Az egy olyan megálló, ahová egy szemüveges lány rendszerint futva érkezik, a buszvezető pedig rendszerint megvárja, felveszi. Ugyanezt eljátssza egy anya is két gyermekével. Drukkolunk nekik, hogy pórul ne járjanak, hoppon ne maradjanak.
Csalit utca. Egy fehérhajú úr ügyeskedik, hogy elsőként szálljon fel, és tovább is ügyeskedik, hogy eredményes legyen vadászata a megüresedett ülőhelyek valamelyikére. Általában sikeres. Jön velünk hármat, aztán már itt sincs.
A Zöldkert utca mellett sokáig egy magánvállakozó vitt egy ABC-t. Ez azután megszűnt. Most a japán sushi-kedvelők elégíthetik ki a szigetország konyhájának kiválóságait csipegetve kulináris vágyaikat.
A feljebb lévő megállónál, a Pitypang utca sarkán egy ideig rendőr vigyázott arra, hogy baj ne érje a kisiskolásokat. Ma nem látom őket a sarkon ácsorogni. Vagy nincs veszély, vagy nincs iskola, vagy nem járnak bele gyerekek, vagy kevés a hivatalos közeg.
Most jön a csúcs. A Vérhalom tájékán járunk. Messziről látszik a
Törökvész úti jelzőlámpa fénye. Egyik sofőr olykor az ötödik sebességre kapcsol, hogy még átérjen a zöldön. Beleszól ilyenkor a mikrofonba: Kérem, kapaszkodjanak, mert gyorsítok. A sikeres manőver után még hozzáteszi: Köszönöm. Itt száll le tíz év óta a stüszikalapos nő, itt az évente változó tinédzsernépség a gimnáziumhoz igyekezve. Itt szállt le egy ideig egy műkörmű, kurta bőrszoknyás festettszőke bombázó is. Titkárnő lehetett. Hát nem sokáig járt velünk busszal. Itt szállt le a görögös komoly is.
A legmeredekebb lejtő innen indul lefelé. A holt drága telkeken épült házak-lakások egynémelyikéből japán fejek néznek ki. Itt öltek meg egy postást az általa cipelt pénzéért. Talán az első megálló környékén, a Vöröstorony utcánál. De lehet, hogy lejjebb eggyel: a Nagybányai útnál, a Csalán utca környékén, ahol áll a Bartók-ház. Innen már csak egy megálló a
Pasaréti tér. Itt van a ferences-templom. A híres kórusú, az, ahol egyes misék rendre később kezdődnek a meghirdetettnél. M. miséi. Fogadásokat lehetne kötni arra, hogy ma vajon hány perccel később kezdődik a mise. Mintha a késés a liturgia része volna, amitől szép lesz a mise. Ezzel szemben azok, akik nyolctól dolgoznak, bizonytalan idővel később érnek munkahelyükre, avagy otthagyják a misét, amikor lecseng a ráfordítható idejük. Itt lakik a sarki házban DM., aki egy közeli ház lakója volt, és akit elég rövid időszak alatt ötször raboltak ki, mígnem elunva a dolgot biztonságosabb helyre nem cserélte korábbi otthonát. Ő meséli, hogy kiköltözését követően egy hónapon belül hatodszor is betörtek korábbi otthonába.
Évekig araszolva haladtak az autók a Pasaréti tér felé, és a téren át. A Pasaréti út főútvonal volt. A rajta haladó vezetők jóindulatán múlt, hogy meddig tart kereszt irányban átmenni a téren. A reggeli csúcsban mindenki siet. Nos, előttem hasznosságát bizonyította a néhány éve elkészült körforgalom. Aki belekerül a centrifugába, már repül is ki egy másik nyílásán. Megszűnt a dugó. (Mégis okos emberek ezek a franciák, akiknél széltében hosszában alkalmazott módszer ez.)
A Pasaréti téren aztán szinte teljesen kiürül a busz. Ki átszáll az 5-ösre, ki pedig éppen ide tart misére, a MATCH-ba (hol van már a Julius Meinl), egyéb helyekre.
Hogy aztán hová megy tovább a busz, ki tudja. Talán megfürdik az Ördögárokban, hogy frissen ugorjon elő visszafelé jővén, hogy egyesben-kettesben kocogva-szuszogva nekiiramodjék újra a Vérhalomnak, hiszen erős kapaszkodókat kell addig legyőznie, amíg felcsörtet a tetejére.
Na jó, mégse hagyom itt abba. Legyen teljes a lista. Bizony, bizony van tovább is. Nem fürdik meg a busz az Ördögárokban, hanem tovább böcöllézik: a Kelemen László utcán fél perctől akár öt percig is tart a túljutás: a forgalmi dugó nagyságának a függvénye ez. És hogy ott a végén, a Hűvösvölgyi út kereszteződésében kapható 100-ért a Fedél nélkül, ez még rémlik. Aztán átkel a busz a síneken az utakon, és nekiindul egy újabb huroknak, egy újabb kis körnek. A BKV szerint ilyen megállók következnek az Óperencián túl: Bölöni György utca, Szerb Antal utca, Tárogató út, Széher út, Bölöni György utca, Széher út 12., Budenz út, Kelemen László utca 1., v.á.
Nos, az ezekre vonatkozó kalandokat írja meg az, aki erre közlekedik.
CODA
Tudom, visszafelé is jár a busz, visszafelé is utazom rajta. Számos pofa hazafelé úton tart velem (tartok vele). Sokuk kisiskolás, hiszen késő délutáni időszak ez. A teljesség kedvéért csak egy 3 tagú kb. tízéves fiúkból álló csoportot idézek ide.
A hatvanas években a BVSC tanmedencéjéhez rohant egy őrjöngő-ámokfutó tízéves fiúkból álló banda. Az úszómester nagyon ideges lett az ordítozástól. – Kik vagytok ti? – reccsent rájuk.
– Jégkorongozók vagyunk! – kiabálták önérzetesen a gyerekek.
– Ti??? Micsoda??? S…dugaszok vagytok! – förmedt rájuk az úszómester ellentmondást nem tűrő hangon.
Ez jutott eszembe a kis krampuszokról, akiket nem lehet nem észrevenni, mert kiabálnak, grimaszolnak és egymást lökdösik a buszon. Hála Istennek, elég hamar leszállnak.
Most aztán már tényleg Stille und Ruhe ist bis zum Endstation.
VÉGE
Utolsó kommentek