Mickey webnaplója

Katalizátorok?
Ma néhány katalizátor mondatból kiindulva kaphatna értelmet posztom. Ezek rendre:
- A Széll Kálmán téren várok a buszra. A közelemben felharsan a szökőkút zubogása. Egyelőre elnyomja a mentők szirénahangját. Békésebb is amannál. Úgyszólván idilli, bár amaz meg lehet, hogy hasznosabb. Mégsem szeretem hallani, mert olyan, mint egy jajkiáltás.    
- A.GY., egykori kollégám, akinek apja Auschwitzban lelte halálát, rám hagyott egy spirituálékottát: „Jézus a golgotára ment… sose szólt egy korholó szót. Sose szólt, sose szólt, sose szólt.” Ez a Kolléga abban az időben ifjúgárda-tag volt és KISZ-titkár. Utóbb családostul NY-ban telepedett le, bankár lett. Ha kapott értesüléseim nem csalnak.    
- Amikor az ellenőrzés vezetője voltam, egy irodánk volt a rendésszel.  Egyik kolleginánk elmesélte, hogy szabadsága alatt Isztambulba repül, s megpörget egy százdollárost, amit elővigyázatosságból a cigarettatárcájába rejt. Másnap mégis megjelent dolgozni. Elmondta, hogy a reptéren a rendőrök igazoltatták, kérték a cigarettatárcáját, s elvették a személyijét, a valutáját. Nem utazhatott külföldre. Ő a rendészre gyanakodott, merthogy  a rendőrnyomozók azonnal célra mentek. Ennyi véletlen nincs. Egyik holló nem vájja ki a másik holló szemét? De igen.  Akkor nem akartam elhinni. Ma már elhiszem, hogy így volt.      
Ilyen világban éltünk.
Egy másik történet: K.E. baptista kollegina kért útlevélkiváltáshoz munkahelyi ajánlást. Természetesen megadtam neki a beleegyező nyilatkozatot. Ám a személyzetis elutasította kérelmét. Személyesen érdeklődtem nála, hogy miért teszi? Azért – felelte -, mert a baptista kongresszuson való részvétele hátrányosan befolyásolná szocialista hazánk építését. Nem hittem a fülemnek. Szó nélkül faképnél hagytam.  
Nem is írom tovább.
Végül is elmondtam, amit akartam.
Egy impressziót, és két történetet dióhéjban.