Mickey webnaplója

Hogy ki a főnök? Ezt játszotta barátom a fiával. Mindketten kijelentették, hogy én vagyok a főnök. Aztán kedvesen elbirkózgattak egymással, hogy eldőljön a kérdés.
Immár harmadszor ismétlem Szent Pio idevonatkozó mondatát: Járj az Úr útján egyenesen, és ne gyötörd a lelkedet. Azért fontos ez a kitétel, mert akinek az Isten a főnöke, az egyenesbe kerül a tennivalóit illetően, az megnyugodhat, hogy  a Teremtőtől, aki főnök, a parancsolatokban megkapta a Föld használati útmutatóját. Nincs is más dolga, mint megérteni és elfogadni ezt a főnök-beosztott viszonyt, és  tudatosan megélni a kapcsolatban mindazt, amit értésére adtak.
Hogy mennyire minden mindennel összefügg, idézem az Üzenetből az 556. oldal első bekezdését: (Vásáry) „…Tamás érezte, hogy ő a herceg, akit királyok védenek… s nyitnak meg súlyos kapukat, s úgy emelik át szakadékokon, mint egy hegyi óriás … ami ebben a patronálásban olyan nagyszerű, az pontosan az egész arisztokratikus mivolta. Az, hogy neki semmit sem kell tennie, ő csak van, és ezt felfedezik magas helyen, aztán a többi magától megy, mert a mindenható erők gondoskodnak róla, hogy egy csapásra ott teremjen a faluból a királyi udvarban, a munkapadból a pódiumra, az emberek közül az emberek fölé. Ami nagyszerű volt ebben, az a varázsvessző, a veleszületettség adománya, a csoda, ami neki dukál.”           
Nem is idézem tovább. Nemde ez történt a bibliában szereplő legkisebb fiúval, Dáviddal, Izáj fiával, aki tinikorában pásztorolta a birkákat, s onnan emeltetett királyi rangra, hiszen felkente őt az Úr prófétája.
Nem ennek a felmagasztalásának vagyunk részesei mind, akiknek szól a 127. zsoltár. Pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret. Márpedig az embert szereti, hiszen saját képére és hasonlatosságára teremtette.
***
Vásáry-féle szókincs újabb elemei immár benne találtattak az ért. szótárban:
Pimpimpáré fejű = pitypang fejű;
díbol = pusztít.
Mennyi ilyen lesz még, amit korábban sose hallottam?
***   
Néhány nappal ezelőtt újabb képecskét találtam a szélvédőn:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.”  (Zs 50,15)
Rájöttem, hogy a lap hátulja árulkodik a feladó kilétéről: egy Éjjeli kiáltás nevű kisegyház nyomdájában készült az anyag.
Hogy kik terjesztik, nem tudom.
Hogy miért csak az én autómon találtam ilyet?
Talán mert megfigyelték reakciómat.
Talán, mert más tulajdonosok áttették az én szélvédőmre. Ki tudja?
***
Egy ma hozott kézirattal bíbelődtem egy félműszaknyit. Jelentem, elkészült a javítgatása.  A számon tart két szó az én időmbeli helyesírási szabályok szerint. Az új ettől eltér. Immár számontart. Ajjaj! A még és a már között vacillálok.
E munka miatt is késett a mai poszt.