Mickey webnaplója

Amikor utoljára Rómában jártam, biztos, hogy GYF volt már a min. elnök. Onnan tudom, hogy annak idején megírtam: az Örök Városban legnagyobb élményem az volt, hogy egy szűk héten át nem láttam egyetlen fotót sem Fletóról. Ez csak azért tűnhetett fel, mert itthon minden áldott nap minden napilap az ő képével volt tele.
Most, hogy az önkormányzati választások előtt állunk, minden főútvonal, és minden közmédia a politikusokkal, és a köztük zajló marakodásról szól. Hogy nem unják már meg!
Csodálkozom is azon, hogy az egyes táborok a riválisok képét oly gyakran mutogatják.
Nem ismerik a reklámpszichológiát (Mindegy, hogy mit mondanak rólunk, csak beszéljenek rólunk.)?
Miközben jól tudják, hogy a plakátok, tévéműsorok hatására vajmi kevesen fognak a szekértáborok tagjai közül átszavazni az ellenfélhez. Avagy látott-e már valaki Fradi-szurkolót ferencvárosi meccsen az ellenfélnek drukkolni?
Olyan szempontból elég ostoba korban élünk, hogy az érzékek lekötése egyre erősebb ingerek bevetését szorgalmazza. Ez határozza meg a plakátháborút, a szájtépéseket, de ennek a hozadéka, hogy a hírek felolvasása közben végig dobolnak, méghozzá a pihenő ember szívritmusát meghaladó ütemben. Dobja csak fel a kedves nézőt a késes gyilkosról szóló anyag.
Hát normálisak vagyunk?
Még megjegyzem, hogy a vitát szorgalmazók gondolkozásának a hátterében csak az állhat: Ha valaki ellenfelét a vitában lesöpri, az alkalmasabb vezető funkcióra. Pedig a vitában való győzelem csupán annyit jelent, hogy vitakészsége fejlettebb, mint ellenfeléé. De vajon aki jobban bírja érvekkel, annak igaza van-e? Ezt senki nem vizsgálja. Aki nyer a vitában, az szakmailag megfelelőbb-e egy posztra? Azt se vizsgálja senki. Így fordulhat elő, hogy a vitatkozó felek mindegyike (táboruk is) saját emberüket vélik a vitában győztesnek (GyF-et OV-ral szemben, Medgyessy esetlenkedéseit szintén OV-ral szemben, stb).
A férfiak hajlamosabbak erre a szájharcra. Minden kocsma tele van nagypofájúakkal. A színvonal gyakran a közélet szereplőinek viselkedésében sem különb.
Nekem dumálsz? Fizettél nekem már egy krigli sört valaha?  Nem? Akkor mit ugatsz?
Lám-lám. Ezért nincs értelme a szájtépéseknek.
A vitának csak akkor volna értelme, ha eljutnának a vitatkozók egy olyan közös nevezőig, ahonnan indulva saját pozitív programjuk egymástól eltérő voltát kívánnák hangsúlyozni, és nem egymás anyázásával foglalkoznának.
Hol vagyunk ma ettől?