1. Tegnap este az Apostol tévén mély beszélgetést folytatott Kindelmann Győző két szerzetessel: Mézinger Gabriella SCJ-vel és Nagy Bálint jezsuitával. Újfent megfogalmazódott az alapvető kérdés: Mi van akkor, ha van és él Isten?
Hát mi volna?
Akkor átrajzolódik az ember életének célja, jövője, életének távlatai, tetteinek fontossági sorrendje, (ön)kritikája, szemléletmódja, amellyel embertársaira és a teremtett világra néz, megváltozik az időről alkotott nézete. Mennyi lehet még hátra, mit kell tenni ahhoz, hogy elvégezzem azt, amire teremtve vagyok. Hogyan lehet kapcsolatot találni a minket kereső Istennel?
Nem esett szó az Eucharisztia valóságáról. Ha hiszem, hogy jelen van az Oltáriszentségben a Második Isteni Személy, pláne átrajzolódik minden. Szent II. János Pál a világosság olvasójának utolsó titkaként nem kevesebbet állít, mint hogy Jézus az, „aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát”.
Érdekes belegondolni, hogy hiszem ennek az igazságát, de az emberek zöme alkalmasint tagadja.
Ha viszont hiszem, és veszem Krisztus testét, megint csak megváltozik az a mód, ahogyan vele egy aspektusból a világra nézek.
Ha eddig nem szédülnék, jó okom adódik, hogy ezután megtegyem.
2. Olvasom VT Üzenet c. könyvében az Andrzej Czajkowski, lengyel zongoraművész szájába adott gondolatot: „Nekem a legnagyobb örömöm, ha egy eddig üres oldalt teleírok hangjegyekkel. Lehet, hogy nem mestermű, de én alkottam. Ezek életem legszebb napjai, hetei, mikor egyedül vagyok és zenét írok.”
Ha arra gondolok, hogy naponta készül egy-egy poszt a részemről, óhatatlanul egyet kell értenem az előttem szólóval némi átköltéssel, mert az önkifejezés lehetőségének a szépségéről szól:
„Nekem a legnagyobb örömöm, ha egy üres képernyőt teleírok mondatokkal, szavakkal, betűkkel. Lehet, hogy nem mestermű, de én alkottam. Az önkifejezésre való kísérletek ezek az írások.”
***
Forradalom. Ma hajnalban egy Amerikából érkezett Családfa érkezik emailen. Benne olvasom, hogy az 1956-ban családostul külföldre távozó nagybátyám neve: Horváth László Iván, Boldizsár.
Aki akart, 1956-ban üzenhetett a Szabad Európa Rádión keresztül, hogy sikerült eredménnyel átlépnie a határt. Nem tudtam, hogy nagybátyám miért választotta a „szemüveges Boldizsár” jelszót. Most már hatvanhárom év elteltével tudom. Mert szemüveges volt, és harmadik keresztneve Boldizsár volt.
Ha jól emlékszem az eseményekre, november 1. akkor hallatlanul boldog ünnep volt:
Nagy Imre november 1-jén a rádióban bejelentette Magyarország semlegességét, azzal megszűnt a szovjet csapatok további itt állomásoztatásának a jogalapja. Függetlenekké váltunk, sorsunkról magunk dönthettünk immár.
Legalábbis azt gondoltuk.
Utolsó kommentek