A cím ötletét egy Dave Brubeck jazz-szám címéből vettem. A lényeget elég jól fogja.
Ma van Krisztus király ünnepe. Nem olyan király ő, mint a föld királyai, akikről Sámuel próféta megjósolta mindazt, ami bekövetkezett a történelemben, de hányszor és hányszor. Ilyeneket prófétál: „A király jogai: Elveszi fiaitokat, s szekerei és lovai mellé rendeli őket – a szekerei előtt kell majd futniuk; megteszi őket az ezres és ötvenes csoportok parancsnokainak; felszántatja velük a földet és betakaríttatja a termést, hadi fölszerelést csináltat velük és szerszámot a szekereire. Elveszi lányaitokat, illatszert készíteni, főzni és sütni. Elveszi szántóföldeitekről, szőleitekből, az olajligeteitekből a legjava termést, és odaadja a tisztjeinek. Tizedet vet ki szántóitokra, szőleitekre, és azt udvari embereinek meg a tisztségviselőinek adja fizetségül. Elszedi legjobb szolgáitokat és szolgálóitokat, ökreiteket és szamaraitokat, és a maga javára dolgoztatja őket. Tizedet szed nyájaitokból, s ti magatok is a szolgái lesztek.” (1Sám 8,11 skk.) A nép persze nem hallgatott rá.
Nem ilyen a Mindenség királya, akiről Izajás jövendöl, és akit Szent Pál himnikus mondatokban méltat: „Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1,14–20)
Másutt kifejti, hogy Krisztus az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég.
Nekem pedig továbbra is ő a szegletkő, az igazodási pont, ahonnan érdemes indulni, s ahová érdemes visszatérni. Akinek a tettei és szavai kölcsönösen egybevágnak és hitelesítik egymást. Péter is ilyesmit fogalmaz meg: „Nem adatott más név rajta kívül, akiben üdvösségünk volna”.
***
Ma lehetett adakozni a karitásznak, a határon túli magyaroknak, az Élelmiszerbanknak. Lehetett telefonhívással is segíteni a rászorulóknak. Ma láttam egy visszajelzést arról, hogy magyar adományokból vettek egy afrikai kórház elesettjeinek ágybetéteket. Azt hiszem, ezt nem támogattuk, pedig fotók igazolták, hogy jó célra, jó helyre ment a pénz. Azért nem maradtunk ki minden szervezés támogatásából.
***
Ma meglátogattuk a gyerekeket. Sajnálom, hogy nem segítettem többet, mint amennyit. Nyitottabb szemmel kellett volna közlekednem. Mindenesetre elemi kedvességgel találkoztam széltében-hosszában. Ez egy nagyszülő élménylehetősége és örömének oka.
***
Tegnap elkezdtem felfalni Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró c. kötetét. Az első részben kinyírnak a derék Rangerek kb. 200 indiánt.
Okkal tették, mert ha nem ők, akkor azok őket.
Okkal tették, mert az indiánok nem kegyelmeztek a foglyaiknak, megkínozták őket, halomra gyilkolták őket, és a szegény gyarmatosítók gyerekeit fához csapkodták, hogy a fejük összetört. A Rangerek parancsnoka megtiltja a rajtaütés résztvevőinek kínzás alkalmazását, mert az idő szorításában vannak. Ezzel elárulja, hogy a Rangerek se kerülték a kínzásokat, ha idejük volt rá.
Micsoda szereptévesztések a szerző részéről. Végtére is kik mentek kiknek a nyakára. Kik törtek kiknek az életére. Kik is azok a szegény gyarmatosítók? Kiknek a földjén munkálkodtak azok a szegény farmerek? Kik rabolták el kiktől a területeiket? Kik kezdtek el skalpot szedni? Csupa szónoki kérdés egyetlen elfogadható válasszal.
Meg kell mondanom, hogy a könyv szerkezete olyan, hogy nehéz letenni egy-egy rövid fejezet végén.
Utolsó kommentek