Mickey webnaplója

Az erdők új ruhája
Ez nem mese, még ha annak is asszociálhatnánk a címről ítélve. Bizony az erdőknek is van új ruhájuk, noha hideg van, és emiatt levetkőztek, lelombozódtak (csak a fenyőt nem tudták rávenni, hogy szabaduljon meg tűleveleitől). Annak ellenére, hogy levetkőztek, kaptak is ugyanattól a hidegtől új ruhát. Nem állandó a gönc, csak mutatóba kapták, hogy mutatósak legyenek. Ma aztán megmutatták – nekem is.
Történt ugyanis, hogy a kedvünkre megépített esztergomi vonalat igénybe véve, Piliscsabára utaztunk immár villanyvonattal. Méghozzá zónázóval, amely átsiklik sok nekünk érdektelen megállóhelyen, csak néhány kiemelt fontosságúnál áll meg. ilyen P.csaba is. Már hogyne volna az, amikor a fiatalok odaköltöztek tőlünk.
Nos, a vonat csodaerdőkön, csodaligeteken, dércsalitokon, zúzmarás réteken, deres hegyek között kanyargott velünk. Nem győztem betelni a táj szépségével. Némelyik kerítést átrajzolt a vastag fehérkrétás mintázat. A fák szebben ki voltak kanyargatva, mint az Andrássy útiak a karácsonyi időszakban. Az a benyomásom támadt, hogy ezek a zúzmarába öltözött fák szebbek, mint a tavaszi virágzás idején. Kényszerzubbonyuk szebb, mint a királykisasszony esküvős ruhája. Változatosságuk végtelenhez közelít, fehérségük szemkápráztató.
Igazi fotós csemege azoknak, akik nem vonaton ülnek, hanem gyalog közelítenek a csodára, és nem mobillal szórakoznak az erősen felhős szürkületben, hanem érzékeny kamerával zoomolnak a jégkristályokra, mert akkor kellő sötét háttérrel csodás fotókat lehet készíteni.
Némi szomorúsággal nyugtázom, hogy nem a mindentudó kamerát vittem magammal, hogy nem volt türelmem (tán lehetőségem se igazán) elmerülni a jeges témák kidolgozásához. Pedig már fantasztikus címet is adtam volna a sorozatnak: ’Amikor „zúz Mara”’. Lám olyan a szétszórt ember sorsa, mint a kolhoz-paraszté, aki kimegy a mezőre, elgondolkozik. Tapogat (keresztet vet?): pártkönyvem bal zsebben, szakszervezeti tagságim jobb zsebben, vodkácska a belső zsebemben. De hol a kapácska? Ej, Ivan Ivanovics, azt bizony otthon felejtettem. Sebaj, hazamegyek érte. S hazament érte.
Én is hazajöttem.
Töredelmesen bevallom, hogy töredéke sikerült csak azoknak a felvételeknek, amelyeket a jobbik „kapácskámmal” minden bizonnyal sikerült volna összekaparni.
Remélem, azért láttátok lelki szemetekkel az erdőket csinos új ruhájukban. Kellett, hogy így legyen, mert időközben beesteledett, s immár nem látható semmi.