Ha már elkezdtem, most folytatom. Az esti himnusz párja a reggeli ima. Ez is verses és „fentebb nem”-ben íródott.
Ahogyan élményem fűződött az esti imához, fűződik bőven ehhez is. De régen is volt, szűk ötven éve, hogy Bakonybél egyik legelőszakaszát, egy félszigetként elterülő rétet vettünk célba a regnumi csoporttal. Attól volt félsziget jellege, hogy félkörben a helyi patak környezte a tisztás-félét. Sátorokban aludtunk, elsétáltunk gyalog a tűző napon Herendre, majd visszasétáltunk, ha már így megismertük az oda vezető utat.
A tábor reggeli imával indult. Így szólt az ének szövege, amelyet felkelés után nyomban elénekeltünk azon kócosan, csipásan, éhesen.
Ragyogva fénylik már a nap,
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el,
Járjon ma mindenütt velünk.
Nyelvünket fogja fékre ma,
Ne szóljon rút perek szava,
Szemünket védőn óvja meg,
A hívságot ne lássa meg.
Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség.
A testnek dölyfét törje meg,
Étel s italban hősi fék.
Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke,
Legyen az Úr dicsérete.
Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, ki vigaszunk,
Most és örök időkön át.
Ámen
Azért énekeltük ezt, mert ezt ismertük. Bevallom, kissé idegen maradt mindvégig. Egyrészt felütéses a dallam, amit a magyar idegennek érez. Ennek oka az, hogy szembe megy a magyar hangsúlyozással, amely a szavak eső tagjára esik. Ha a dal hangsúlytalanul indul, és az újabb sorok szintúgy, az idegen marad valamennyire.
A fentebb nemmel se igazán tud mit kezdeni egy tini gyerek. Ilyen hétköznap nem használt szavakra gondolok: rút per, hívság, lakjék, dőreség, dölyf. Jószerével meg se értik sokan.
A folytatásról már igazán csak dióhéjban. Imát követte a reggeli torna. Karkörzés, müllerezés (sic!), könnyű futás, trallala, trallala. Aztán reggeli tisztálkodás a patak nevű folyóvízben, majd a reggeli, vagy mise és utána reggeli. Aztán a napi programok. Sok-sok kirándulás.
Utolsó kommentek