Mickey webnaplója

Fats Domino (1928–2017) számos CD-je közül is a kedvencem került a kezembe. Azon nyomban meghallgattam, mert már régen vettem elő.
Hátha valaki nem ismeri a zongorista énekes zeneszerzőt: néhány szóval bemutatom. A félvér fiú 14. éves korában marad ki az iskolából, nagyon szeret zongorázni. Az ötvenes évek elején már öt nagylemeze forog közkézen az USA zenekedvelői körében. A Rhytm and Bluest, de a Rock n’ Rollt is műveli. Számai népszerűek. 
Két vonatkozásban is közöm lett hozzá.
Ezekből az első természetesen az, hogy a család többek között F. Dominót is kultiválta a Mambo magnó jóvoltából, amely a 60-as évek elejétől fészkelte be magát a családba. FD-t kétségtelenül szerettük másokkal össze nem hasonlítható stílusa és hangja miatt. Fülembe csengenek mindmáig a Blueberry Hill, a The Fat Man, a Jambalaya stb. számok az ő előadásában.
A második élményem későbbi. Akkor már dolgoztunk. Egyik barátom, nevezzük Janónak (annál is inkább, mert ez a neve) a KERMI épületében dolgozott a MEEI-nél (elektromos termékek bevizsgáló intézete). Ez a ház az egykori Nemzeti Színházzal szemben állt a József krt-on. A ház mögött iskola. Janó kedvence szintén Fats Domino. Mesélte, hogy egy alkalommal, egy délután „megdöngetett” egy hangfalat, (talán tesztelte?) azaz feltett egy Domino-lemezt, és feltekerte a hangerőt 80 Db-re. Akkora hangorkán keletkezett, hogy az ablakot ki kellett nyitnia, ám az utca túlsó végén álló iskola ablakai is beremegtek a hangerő folytán, és egyre áradt a Domino-blues 80 decibellel. A diákok mind az ablakhoz tódultak, mert ilyet még nem hallottak soha.
Persze hamar be kellett fejeznie a produkciót; forradalmat mégse akart csinálni, csak szerette a Fats D-zenét.
Két szálat ígértem, de van egy harmadik is.
A közelünkben nyílt üzletközpontban nemcsak Lisztet lehetett kapni olcsón, hanem könnyűzenei CD-ket is. Alighanem ott vettem azt a korongot, amit most is hallgatok. Ez az a felvétel, amelyet balatoni nyaraláskor kocsivezetés közben addig hallgattunk, amíg meg nem érkeztünk a nyaralóhoz, lett légyen az éppen az északi parton, avagy a délin. Néhány ismétlésre alkalom adódott, hisz az út általában szűk két óráig tartott.
Valamiért aztán lent maradt a lemez a CD-lejátszóban, és még sokáig ez szólt vezetés közben később is; többnyire a két km-re eső templomig való megérkezésünkig és vissza, hazafelé.