Mickey webnaplója

Itthon rostokolunk (rostok, ném. pihenőnap), tehát vesztegelünk, mert pihentetőnek nemigen mondható az influenzás állapot. Tudjuk, hogy Emil temetése, gyászmiséje négy órakor kezdődik.  Itthon a tévé be van kapcsolva. Négy órakor hírek. A fülem kettéáll. Meghalt Balsai István egykori miniszter. Még korábban – bár ez nem hangzott el – egy évig a piarista gimnázium tanulója, nekem osztálytársam.   Emil a gyermekkori barátom, Balsai osztálytársam. Mi tagadás, fogyunk. Ha nem is tudatosan, az élt bennem, hogy mindkettő tovább él nálam. Egyiküket az élet edzette, másikukat a komfort óvta, valamivel fiatalabbak nálam… és mégis.
Mivel életünk (hossza is) misztikus, nem akarom kitalálni, hogy milyen szisztéma szerint alakul hosszúra vagy rövidebbre földi átsuhanásunk ideje.
Egy, a világűrről készült, hatalmas felbontású videó ejtett ámulatba. Zoomol a kamera az egyre szűkebb képkivágásokra, de akármeddig zoomol, a képmező sűrűn tele van fehér pöttyökkel. A fehér morzsák egyenként egy néhány milliárd csillagból álló galaxistengert láttatnak. Ha eddig tudtam, merre van a fölfelé, a csillagtérben elvesztem térérzékemet. Mivel a földről nézem az eget, minden fölfelé van, csak a föld van lent. De mivel az meg gömbalakú, ami lent van, az inkább bent van, mint lent. De bent van-e igazán? Mihez képest?
Egy másik kép is foglalkoztat. Emil barátommal néztünk egy filmkomédiát. A film egyik epizódjának a kellékei: Egy tér tele turistákkal, egy felhőkarcoló föl-le mozgó kamerával, és egy férfi, a főszereplő.   A kamera megmutatja a lenti nyüzsgést. Emberek mindenütt. Majd elindul felfelé: Mire felér, a tömeg hangyamód viselkedik. Tömörülő-ritkuló mozgásuk látszik. Majd megszólal a főszereplő: Nézzék, ott az a sok ember. Egymást tapossák. Mit emberek, hangyááák, MIKRÓBÁÁÁÁK! De én, de ÉN, de ÉÉÉÉN… és ekkor a kamera már lefelé mozog – szédült tempóban. Még látszik a handabandázó ember, amint gesztikulál, majd már csak a hangja hallatszik. De éééén, de ééén.
Aztán az is elillan a semmibe.
Így vagyunk mindnyájan. Egyedülállóan értékes istenteremtmények, de azért legyünk észnél. Azt hiszem Avilai Sz. Teréz szembesült egy jelenés alkalmával a hanggal. Én (Jézus) vagyok minden, te semmi vagy. Persze jól kell érteni. Hozzá képest mintegy semmi. Kezdetben volt az Ige, minden általa lett, ami lett. Mi pedig nélküle semmit se tehetünk. Egyszerre igaz. Hangyák, mikróbák vagyunk, de saját történetünk főszereplői is egyben.
Szíves miheztártásunk végett írom le, mert nem árt, ha tudjuk.