Mickey webnaplója

Minden fiatal és vén közös ősöktől jővén, valamiképpen rokonságban áll a többiekkel. Ha nem is „testvér lészen minden ember”, de máris rokon.  
Mai posztomban a Végidő kérdéseivel foglalkozom. Egymásra hajaz itt a belgrádi randalírozás, Freund Tamás gondolkozása és J. Ratzinger, az emeritus XVI. Benedek pápa, de még a vírushelyzet alakulása is.
- Freund Tamás agykutató gondolataival megágyazok a pápa gondolatának: „Érdemes elgondolkozni azon, hogy ha közvetlenül az ősrobbanás után az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány milliárdnyival kisebb vagy nagyobb, akkor az univerzum szétspriccel vagy visszazuhan önmagába. Ha pedig az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomoddal kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy héliumatomok keletkeznek. Csak ezzel a precízen beállított konstanssal jöhetett létre a többi atom, köztük a szén, s a rá épülő szerves élet. Aki elhiszi, hogy ez mind véletlen, annak a hite erősebb, mint az enyém.”
- A testvér lészen gondolatához J. Ratzingert idézem (in: Végidő): „Minden ember önmagában és önmagán kívül is létezik, és ami az egyénben történik, az kihat az egész emberiségre, s a mi az emberiséggel történik, az az emberrel is történik. Krisztus teste ezért azt jelenti, hogy minden ember egyetlen szervezet, és ezért az egész sorsa minden egyén sorsa is egyben. Jóllehet az életről való döntése a halálban saját földi ténykedésének lezárultával együtt áll fenn, ennyiben tehát már most ítéletre jut és betölti sorsát. Ám végső helyét csak akkor lehet majd meghatározni, amikor felépült az egész szervezet, amikor minden történelem szenvedésének és tetteinek a végére ért. Az egész egybegyűjtése olyan cselekedet, ami vele magával is történik, ezért csak a végítélet ítéli bele az egyént az egészbe, s jelöli ki igazi helyét, amelyre csupán ebben az egészben tehet szert.”  
Olyasféleképpen képzelhetjük el az emberiséget, mint a termeszvárat. Reszortokkal, együttműködéssel, kapcsolatrendszerrel, persze többek vagyunk náluk mi, magára reflektálni képes élőlények: emberek.
- Mit csinál az ember? Egy része épít, más része rombol. A képlet persze nem tiszta, mert az ember ilyen is, meg olyan is. Nézzük, hogy mit ír J. Ratzinger a témáról:
„Az Antikrisztus lerombolja az ordót [rend] és confusiót [zavar] vált ki.” (209. o.)
Elég, ha az arab tavaszra gondolunk vagy az ukrán forradalomra, avagy a tegnapi belgrádi zavargásra (puccskísérletre?). Mindenütt a gerjesztett káosz az arc nélküli háttérhatalomtól szervezve.
- Mi történik napjainkban? Az, hogy a koronavírus tizedeli a világ összlakosságát. A maszkabálnak egyszer vége szakad. Az emberek leveszik álarcukat, és megmutatkoznak a maguk valójában. Ez legkésőbb a halálukban valósul meg (vírus ide, vírus oda). Megint az emeritus pápát idézem: „Meghaláskor az ember kilép a leplezetlen valóságba és igazságba. Ekkor azt a helyet foglalja el, amely az igazság szerint megilleti. Az élet álarcosjátékai, a pozíciók és fikciók mögé menekülés véget ér. Az álarcok elvesztése maga az ítélet.” (i. m. 209. o.)  
De úgy illik, hogy vidámabb vizekre evezzek a poszt végén: Visszakanyarodok Freund Tamáshoz, aki kijelenti:
„Az egyik legjobb gyógyszer a bor. Majdnem mindenre használ.”
Egészségünkre!
***
Zene. Ide illene az örömóda, de már megosztottam. Legyen fenségessége folytán most az Aida bevonulási induló   https://www.youtube.com/watch?v=EfoDnP72BIc