Mickey webnaplója

A zene „nyelveken beszél”, amikor hangzásokat rendez sorokba, és nem lehet, vagy legalábbis nehéz mellérendelni valamilyen gondolati tartalmat. De lehet programzene is, egészen konkrét, amikor a tenger zúgását, a fák susogását, a közeledő vihart, vagy éppen a dongó röpködését fejezi ki a zene nyelvén.   
Amikor fotózom, ugyanez az érzésem. Röpködő fa nincs, de egy fénykép ábrázolhat ilyet. Ábrázolhat színzuhatagot is. Elég egy mintás síküveget lefotózni, hogy mesebeli képzetekhez juthassunk, vagy olyan festményszerű valamire, amit csak jó érzékű piktor volna képes megjeleníteni.
Kiemelhet egyes fényeket, másokat elnyelhet. De igen könnyen elérhető az objektivitás is, amikor valamiféle tárgyat, személyt a maga valóságában kívánom megmutatni.
Az a helyzet, hogy a művészetek mindegyike képes közvetlen és elvont alakot ölteni.
Valamiért azt gondolom, hogy a konkrét felől fejlődnek az absztrakt felé.       
Jó példája ennek a jazz. Egy klasszikusnak számító cakewalk vagy ragtime teljesen rendezett blues-forma. De a free jazz odáig megy el, hogy hiába figyelem a bőgőt, hogy mit tesz a szólótéma alá. Nagy valószínűséggel esetleges, amit előad.
De hová fejlik a népdal a zeneszerzők kezén? Az alig követhető feldolgozásig. Elég Stravinsky néhány dolgára gondolni.
És a szobrászat? A Willendorfi Vénusztól a mobil alakzatokig terjed a skála, s talán tovább is.
És a festészet? A Lascaux-i ábrától a festékcsurgatásokig. Kandinszkij meredt egyszer rá fejreállított képére, s jelentette ki, hogy így legalább olyan jó, mint talpán állva.
Nem is sorolom a művészeti ágakat tovább.
Mindnél kimutatható a fejlődési vonal.
OIykor nem is kellemes a szemnek, a fülnek, a tapintásnak, az, amit kreálnak a mesterek.
Nemhiába vallotta be Leonard Bernstein, hogy amikor belefárad a kortárs-zene betanításába, szívesen meghallgat egy-két Beatles-számot kikapcsolódásként.  
Igyekszem gyorsan megállapítani, hogy a már említett együttes is sokszor elment avantgarde irányba.  
***
Zene. ttps://www.youtube.com/watch?v=cg7l-ayK0rs