Mickey webnaplója

Családi vonatkozás. Tőle kapta a család a címerhasználatot, nemesi rangot.
Irodalmi vonatkozás. Madách Az ember tragédiája c. drámájának (prágai szín) szereplője.
Történelmi vonatkozása meglehetősen lesújtó. Szifiliszes gyengekezű uralkodó, aki alkimistákkal veteti körül magát Prágában.
Perneczky Géza a műgyűjtő II. Rudolfot mutatja be kötetében. Az alábbiakban idézem a róla írt sorokat:
„Sajnos a nagy európai képtárak közül éppen az, amelyik a maga idején a legnagyobb és legérdekesebb lehetett, nem maradt fenn, és ez a gyűjtemény II. Rudolf császár (1552–1612) nevéhez fűződik. Rudolf fiatal korában a Habsburgok spanyol ágának udvarában élt, II. Fülöpnél nevelkedett, és nyilván itt ragadt rá a művészet szeretete is – nagybátyja, Fülöp ugyanis nem csak rendkívül nagy gyűjteménnyel rendelkezett, hanem értett is a képekhez. Ő fedezte fel Hieronymus Boscht, és nagy tisztelője volt Tizianónak, a leghosszabb életű reneszánsz festőnek (akinek földre esett ecsetét – ahogy a fáma tartja – még Fülöp apja, V. Károly császár emelte fel egyszer). Rudolfból is nagy műveltségű és kitűnő ízlésű ember lett, uralkodónak viszont már sokkal kevésbé vált be. Prágai udvarában egyszerűen nem fogadta a hozzá érkező követeket, annál több időt töltött művészekkel és tudósokkal, asztronómusokkal és alkimistákkal, ha pedig adódott rá alkalom, szívesen beszélgetett el azokkal, akik más udvarok képtárairól és ritkasággyűjteményeiről meséltek. Ügynökei voltak Európa-szerte, akiknek az volt a feladata, hogy felvásárolják számára azokat a dolgokat, melyek különös értéket jelenthettek. A gyűjteményét ő maga Kunst- und Wunderkammernek, művészeti és kuriózumgyűjteménynek nevezte, ugyanis a benne található több mint 800 festmény mellett – a korszak szokásaihoz híven – mindent gyűjtött, ami érdekességnek számított. Csak nemrég került elő könyvtárának katalógusa, egy több mint 400 oldalas kódex, amelyben a könyvek mellett Rudolf kincsei is fel vannak sorolva, köztük olyan dolgok is, mint például egy kétfejű csecsemő vagy néhány szeg Noé bárkájából. Vagyis ez a kollekció igazi univerzális múzeum lehetett. Udvari festője, Giuseppe Arcimboldo képei mellett (ezek a bizarrul szürrealisztikus hatású festmények növényekből vagy apró tárgyakból összeállított emberi arcokat ábrázoltak) tengeri kagylók, ritka ásványok, állati csontvázak és nemesfémfoglalatba vont kókuszdiók vagy strucctojások is voltak a Wunderkammerben, de természetesen ékszerek, technikai eszközök és tudományos műszerek is. Ha ez a gyűjtemény még ma is együtt lenne, akkor az európai kultúrtörténet egyik legérdekesebb fejezetének, a manierizmus korának lehetne páratlan dokumentuma. A festmények katalógusa nem maradt ránk, de nagyon sok közismert képről és antik művészeti tárgyról tudható, hogy annak idején a Rudolf-féle gyűjteményben szerepeltek – ezek közül csak néhány veszett végleg el, a legtöbbjük ma is megvan a világ nagy múzeumaiban. A gyűjtemény akkori értéke 17 millió gulden lehetett.
A rudolfiánus kincseskamra még Rudolf életében megcsonkult – a cseh rendekkel vívott háború finanszírozására ment el sok minden belőle, de a naiv természetű, emberkerülő császár, aki a ritkaságai közé visszahúzódó remete életét élte, különben is kihasználható volt. Jellemző, hogy attól való félelmében, hogy esetleg majd (ahogy azt udvari asztronómusa megjövendölte) a saját gyereke öli meg, családot sem alapított soha. A palota cselédsége tele volt tolvajokkal – ezeket Rudolf halálakor azonnal letartóztatták (a legközelebbi inasa – ő tudhatta, hogy mi oka volt rá – azonnal felakasztotta magát a börtönben). A kuriózumok nagy része értéktelennek tűnt a tolvajok vagy a rokonok szemében, ezek gyorsan elpusztultak. A Habsburgok osztrák ága a gyűjtemény egy részét Bécsbe mentette át, más darabokkal pedig kifizetetlenül maradt számlákat egyenlítettek ki Európa-szerte. Egy hellenisztikus torzó, az Ilionusz, amelyet Rudolf 3400 dukátért vásárolt, nem sokkal a császár halála után – mivel „sérült” szobor volt – 55 krajcárért talált gazdát, és csak a XIX. században került végre a müncheni Glyptothékba, mai helyére. A gyűjtemény végérvényes széthullása a harmincéves háború idejére esett. Miután a szász királyi udvar számára 50 kocsirakomány kincset vittek el, röviddel a háború befejezése előtt még a svédek is megszállták Prágát, aminek a következményeképpen sok olyan festmény, mely annak idején a prágai palota falán függött, ma különböző svéd kastélyokat díszít – a generálisok hadizsákmányaként kerültek ezek Svédországba. A zsákmány oroszlánrésze – egy korabeli leltár szerint 570 Prágából származó festmény – Krisztina királynő képtárát gyarapította. Amikor a királynő úgy döntött, hogy katolizál, a képek nagy részét magával vitte Svédországból Rómába, de már útközben sok mindent pénzzé tett, és Rómába érkezve is a vagyontárgyaiból élt. Ami mégis megmaradt, azt Krisztina halála után az orléans-i herceg örökölte, aki később a rá maradt képeket elárvereztette. (Ezt olvasva talán felrémlik Greta Garbo alakja is, amint fiúruhába öltözve, nyugtalanító bájjal és kecsességgel megjelenik a Krisztina királynőről forgatott filmben...)” (In PG: Rózsák nyesése)
***
Zene. A császár-keringő https://www.youtube.com/watch?v=9WJtBp8YnZY